2024. március 29., péntek

Murray is készül Amerikába

Az US Open hét aktív bajnoka közül a legjobb esetben öten lesznek ott az augusztus 31-ei kezdéssel tervezett idei tornán. Biztos nem játszik Roger Federer, csaknem biztos, hogy a címvédő, Rafael Nadal is távol marad, esedékes viszont Novak Đoković, Stan Wawrinka, Marin Čilić szereplése, és New Yorkra készül a sérülésből felépült Juan Martin del Potro és Andy Murray is. A brit kijelentette, hogy számára nem jelentenek gondot a szigorított biztonsági intézkedések, azonkívül pedig csakis jó lehet, ha a tenisz visszatér a már csaknem öthónapos kényszerszünet után.

Elmarad az oszakai női torna is

A szervezők tegnapi közlése szerint 2020-ban nem rendezik meg az oszakai női tenisztornát. „Megpróbáltuk elképzelni a viadalt csökkentett nézőszámmal, vagy zárt kapusan is, de arra jutottunk, hogy a résztvevők biztonságát egyik esetben sem tudjuk garantálni” – áll a közleményben. A tornát korábban eredeti, szeptemberi időpontjáról novemberre halasztották, ám most kiderült, ekkor sem tudják megtartani.

Lázár lett a magyar elnök

Lázár Jánost választották meg elnökké a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) hétfői tisztújító közgyűlésén. A fideszes országgyűlési képviselő egyedüli jelöltként indult a tisztségért, és egyhangúlag, 156 igen és 2 érvénytelen szavazattal választották meg. Az alelnök Markovits László, a Vasas elnöke, korábbi válogatott játékos lett, aki 132 voksot kapott. A közgyűlés nyitányán felolvasták a küldötteknek a lemondott Szűcs Lajos elnök levelét, aki kilenc és fél év munkáját megköszönve búcsúzott el a tagságtól. Lázár programbeszédében kiemelte, hogy teniszezni jött, nem fideszezni, és segíteni, nem pedig elfoglalni. Elmondta, a következő egy évben az a célja, hogy békét teremtsen, és lezárjon egy korszakot. Úgy vélekedett, hogy az MTSZ-beli anyagi viták december 31-éig rendezhetők, januártól pedig új korszak nyílhat, majd a tokiói olimpia után a többi sportszövetséghez hasonlóan újabb tisztújítás következhet.

A szövetség pénzügyi helyzete miatt egy teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban rendelt el az elnökség. Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

BELGRÁD – A kelet-európai bajnokságon, férfiak: Troicki–Pjevčević 6:1, 6:2, Tepavac–Katić 6:2, 6:2, D. Petrović–Rajić 6:2, 6:4, Miladinović–Tadić 7:5, 6:1, Kuzmanov–Butulija 6:0, 6:0, nők: Jorović–Husarić 7:6, 6:4, Đaković–Vuković 6:3, 6:1, Ćurović–Joksović 6:2, 6:3.

WHITE SULPHUR SPRINGS – Az amerikai bemutatón, férfiak: Johnson–Nakashima 5:1, Querrey–Krueger 5:4, Sandgren–Harrison 5:3, nők: Brady–Stephens 5:1, McNally–Tomljanović 5:3, Pegula–Lisicki 5:0.