2024. április 19., péntek

Napokon belül megalakul a köztársasági parlament

A házelnöki tisztségre Vladimir Orlićot tartják a legesélyesebbnek

Korábbi tervek szerint a köztársasági képviselőházat a héten hívták volna össze, hogy megalakítsák az új összetételű parlamentet, ám a járványhelyzet miatt erre várhatóan csak a következő hét elején kerül sor. Egyes sajtóhírek szerint a parlament elnöki székére Vladimir Orlić, a Szerb Haladó Párt tagja a legesélyesebb.

A parlament (Fotó: Miklós Hajnalka)

A parlament (Fotó: Miklós Hajnalka)

Vladimir Orlić eddig a Szerb Haladó Párt képviselői csoportjának elnökhelyettese volt és a párt egyik legaktívabb és legerélyesebb képviselője. A Novosti számításai szerint, ha ő lesz a házelnök, Maja Gojković, az elmúlt két mandátum házelnöke valamelyik minisztérium élére kerül.

A sajtó már korábban is latolgatta, hogy ki lehetne a parlament elnöke, felmerült Vladimir Martinović neve is, aki négy éven keresztül a házelnök helyettesi pozícióján tevékenykedett. Martinović ugyan az SZHP listáján került be akkor is a képviselők soraiba, ám akkor még a Rasim Ljajić vezette Szerbiai Szociáldemokrata Párt színeiben. Az előző mandátum idején azonban kilépett Ljajić pártjából és átigazolt a haladókhoz. A Novosti  szerint ezúttal is nagyobb a valószínűsége, hogy elnökhelyettesi tisztséget tölt majd be.

Hogy ki mindenki ül még a parlament elnöklői székébe, sok mindentől függ. A Novosti napilap szerint mivel hat elnökhelyettesi szék van, várhatóan minden listának, aki bejutott a parlamentbe, jut egy, amit viszont biztosan lehet tudni, legalább egy elnökhelyettesi széket a kisebbségi pártok valamelyike foglalja majd el.

Az alakuló ülést a korábbi tervek szerint a héten kellett volna megtartani, hiszen Aleksandar Vučić államfő korábbi bejelentései szerint augusztus 3-áig fel kell állnia az új összetételű parlamentnek, hogy augusztus végéig, legkésőbb szeptember elejéig megalakuljon az új kormány is. Belgrádban a kedvezőtlen járványügyi helyzetre való tekintettel, úgy tűnik, elhalasztották az alakuló ülését. Nem hivatalos információk szerint augusztus 3-ára, jövő hétfőre hívja össze Maja Gojković, a régi házelnök.

A Novosti arról is beszámolt, hogy rendőri őrizetet rendeltek el a képviselők biztonságának megóvása céljából, ugyanis Srđan Nogo, a régi összetételű parlament képviselője azzal fenyegette meg képviselőtársait, hogy paintball-puskával lövöldöz majd rájuk.

A június 21-én megtartott köztársasági választásokon szerzett szavazatoknak köszönhetően a parlamentben hét lista képviselteti majd magát, az SZHP mellett a Szerbiai Szocialista Párt – Egységes Szerbia koalíció, az Aleksandar Šapić vezette Szerb Patrióta Szövetség (SPAS) lista, a Vajdasági Magyar Szövetség, az Albán Demokratikus Alternatíva, Muamer Zukorlić vezette koalíciós lista és a Sulejman Ugljanin vezette SDA Sandžak lista.