A járvány okozta gazdasági válság mértéke már hónapok óta foglalkoztatja a közgazdászokat, és több szakvélemény is napvilágot látott. Az egyedüli közös bennük a következmények pontos előrelátásának a hiánya és az optimizmus.
A múlt hét folyamán látott napvilágot a Frankfurter Rundschau portálon Heinz-Josef Bontrup, németországi közgazdásznak, egyetemi professzornak, az Alternatív Gazdaságpolitikai Munkacsoport szóvivőjének a jegyzete. A közgazdász szerint a koronavírus által benyújtott számlát nem a gazdagok fizetik ki, ez is az átlagpolgárokon lesz behajtva. Németország már a járvány előtt is megosztott volt politikai és gazdasági szempontból is. A 40 évnyi neoliberális gazdaságpolitika természetesen nem múlt el nyom nélkül, ugyan még mindig stabilnak mondható az ország helyzete, de ennek köszönhetően mára már csak a jóléti állam árnyékában élnek a polgárok. A közös munka gyümölcse egyre inkább csak a gazdagokat gazdagítja, és ezzel együtt mindaz, ami történik Németországban az elmúlt időszakban, nem más, mint a jóléti állam tekintélyének aláásása.
A pénzügyi piac továbbra is domináns, a munkaerőpiac pedig szétesett és bizonytalan. A cégek a munkanélküliséget az alacsonyabb munkaóraszámmal akadályozták meg, aminek az alacsonyabb bérezés lett a következménye, ezzel pedig együtt járt az életszínvonal csökkenése. A pénz ennek köszönhetően ismét a nagy gazdasági társaságok kezébe összpontosult, amelyek monopóliumot élvezhetnek, mert – mint Bontrup fogalmaz – a gazdasági demokrácia még mindig nem valósult meg. A részvénytulajdonosok autokrata módon üzletelnek, a szövetségi képviselőházba és a tartományi parlamentekbe pedig bejutott egy német nacionalista jobboldali párt – írta Bontrup az AfD-re – az Alternatíva Németországért pártra – utalva.
Akárcsak a 2007 és 2009 között tartó gazdasági válság során, jelenleg ismét John Maynard Keynes tanaira hivatkoznak azok, akik valójában megfelelő piaci körülmények között megvetik a keynesianizmust. A bedőléshez igen közel álló pénzügyi piac emberei most mind az államhoz fordulnak a gazdasági beavatkozást követelve, és támasztanák fel ezzel a keynes-i gazdasági szemléletet, amely szerint a kormánynak a makroszinten megnyilvánuló keresletet ösztönöznie kell a válságos időkben, ezzel szorítva vissza a munkanélküliséget.
– A magánszektor képtelen a válság irányítására, a német polgárok jövedelme pedig előreláthatólag 7 százalékkal esik. Legalább 2-3 évre lesz ahhoz szükség, hogy az ország ismét talpra álljon, de ez is csak akkor következhet be, amennyiben a koronavírus második hullámát elkerüljük. Németország a járvány következtében további 218 milliárd euróval adósítja el magát, ebből le is kell faragni majd – mutatott rá Bontrup a kellemetlen tényekre.
A közgazdász szerint ugyanúgy, mint a világgazdasági válság alkalmával, amely egyszerre volt ingatlanpiaci és gazdasági krízis, most is a dolgozók tömegeinek kell kifizetnie a válság árát. Az állam gazdaságpolitikájának szem előtt kell tartania, hogy hamarosan bekövetkezhet a fogyasztás drasztikus esése, ami gazdasági téren további zuhanáshoz vezet, mindeközben a gazdagok helyzete tovább fog javulni, mert az állam nem mer nagyobb adókat kiszabni a vagyonos rétegre. Emiatt ismét a megszorításokhoz fog nyúlni, amely leginkább az átlagpolgárokat érinti.
Az írásában Bontrup rámutat arra a tényre is, hogy a 17 évesnél idősebb németek egy százalékának a kezében van Németország vagyonának a 35 százaléka, az ország vagyonának a háromnegyedén pedig a népességnek egy szűk 10 százaléka osztozik. A közgazdász szerint az igazi szégyen az, hogy a kormányon lévő kereszténydemokrata és szociáldemokrata párt mindezt hallgatólagosan elfogadja, és semmit nem tesz megváltoztatása érdekében.
