2024. március 29., péntek

Csúcson az arany ára

Pénteken 1900 dollár fölé emelkedett az arany ára unciánként, először lépte át ezt a szintet 2011 óta, amit szakértők a kiújult amerikai–kínai feszültség hatásával magyaráznak, valamint azzal, hogy globálisan nő a koronavírus-fertőzöttek száma, ami befolyással van a világgazdaságra.

Röviddel 17 óra előtt az arany azonnali jegyzése 1902,99 dolláron, 2011 szeptembere óta a legmagasabb szinten állt, 0,9 százalékkal haladta meg a csütörtöki záróértékét.

Az arany ára a múlt héten 5 százalékkal nőtt, hatodik napja drágult pénteken, és a drágulás hétfőn is folytatódott, ára a londoni tőzsdén unciánként 1,68 százalékkal (31,85 dollárral) 1929,35 dollárra emelkedett.

A nemesfém jegyzése a márciusi, sokéves mélypont óta már több mint 35 százalékkal nőtt.

A Reuters által idézett egyik elemző szerint, ha nem következik be minőségi javulás a globális gazdaságban, akkor első lépésként 1922 dollárig drágulhat az arany, majd tovább, 2000 dollár felé. Egy másik szakértő rámutatott arra, hogy a bizonytalan gazdasági és politikai környezet miatti, kiugróan nagy kereslet drágítja az aranyat, de gyors csökkenésbe válthat a nemesfém ára, ha ezek a körülmények megváltoznak.

Hétfőn a tokiói tőzsdén az arany ára, az Egyesült Államok és Kína között kiújult ellenségesség hírére történelmi csúcsot döntött, elérte az unciánkénti 1943 dollárt, s ezáltal a nemesfém ára meghaladta az eddigi, 2011-ben elért legmagasabb értéket.

A főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden emelkedéssel indítottak, az amerikai szenátusnak előző nap benyújtott, ezermilliárd dollár értékű gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remények háttérbe szorították a koronavírus-járvány második hullámától való félelmeket. Ez kihatott az arannyal való kereskedésre is, amelynek unciánkénti ára 0,15 százalékkal, 1938,92 dollárra csökkent.