Kedves Pósa Atya!
Szeretném az Ön véleményét megkérdezni a jogos bosszúról. Ismerem az igét, ahogy az Úr mondja: „A bosszú az enyém, majd én megfizetek.” „Ne álljatok bosszút magatokért, hanem hagyjatok helyet az Isten haragjának.” De olyan nehéz ezt elhinni.
Kérem szépen, ha tudja, magyarázza meg, hogy miért ne álljunk bosszút azon, aki több éven át pokollá tette/teszi az életünk? És ki is mondja, hogy bármit megtehet velünk, nem tehetek ellene semmit. A tetejében ezt gúnyos mosollyal mondja. Ördögi, pokoli viselkedés ez. Tönkre tudnám őt tenni, mivel 20 éve nem fizet például adót és az utolsó pár évet bizonyítani is tudom. Nekem az a legrosszabb, hogy én Isten igéje miatt tehetetlen vagyok, meg van kötve a kezem. Isten nem magyarázta meg, hogy miért ne álljak bosszút. Így nehezebb elfogadni. Talán nem is Isten mondta ezt, hanem csak úgy belekerült a Bibliába, hogy békében éljünk, és ne álljunk senkin bosszút. Ezen a mondaton talán az egész istenhitem bicsaklik ki, vagy kerül a helyére.
Tudom, hogy sokat kérek Öntől, de megelégszem a magyarázattal – ha van ilyen –, hogy mindezek után miért ne álljak bosszút. A válaszát előre is köszönöm, Éva.
Kedves Éva!
Mi, emberek nem tudunk igazságosan bosszút állni, nem tudjuk az elszenvedett sérelmet arányosan megtorolni. Vagy alulméretezzük a mi igazságszolgáltatásunkat, úgy hogy egy csöppnyi büntetést rovunk a tengernyi rosszat elkövetett bűnözőre, például amikor halálra ítélnek egy tömeggyilkost vagy népirtót, akkor az ő egyszemélyes halála egy csepp az ő sok-sok gyilkolásaihoz mérten. Az igazságos bosszú az lenne, ha neki annyiszor kellene meghalnia, ahány embert megölt, és minden esetben át kellene szenvednie az áldozatoknak és hozzátartozóiknak összes kínját. Vagy pedig túlméretezzük a bosszút úgy, hogy jóval nagyobbra szabjuk a megtorlást, mint amekkora sérelmet kaptunk (ahogyan ezt teszi a bibliai Lámech: „Megöltem sebemért egy férfit, nem hétszeres, hanem hetvenhétszeres a bosszúm!” – vö. Ter 4, 23–24), és ekkor már mi válunk bűnözőkké.
Méltányos igazságszolgáltatást csak Isten tud adni. Ezt Isten úgy teszi, hogy „megfizet mindenkinek tettei szerint” (Mt 16, 27), olyan módon, hogy minden cselekedetet visszairányít az elkövetőjére („cselekedeteik követik az elhunytakat, tetteik elkísérik őket” – Jel 14,13), hasonlóképpen, ahogyan a hullámok csapkodják a tengerpartot. Igazságosan jutalmaz úgy, hogy minden jót, amit a jámbor ember tett másoknak, a földi élet folyamán részben visszaküldi neki, a túlvilági életben pedig meg nem szűnő folyamban túlcsordulóan visszaárasztja rá. Igazságosan büntet úgy, hogy minden rosszat, amit a gazember tett másoknak, a földi élet folyamán részben visszaadatja neki, a túlvilági életben pedig egy meg nem szűnő hullámverésben minden pillanatban visszacsapkodtatja neki. Isten úgy áll bosszút, hogy a bűnösöket „örök gyötrelembe” (Mt 25,46) taszítja, „tüzes kemencébe, ahol sírás és fogcsikorgatás van örökre” (Mt 13,42), „ahol a férgük el nem pusztul, a tüzük ki nem alszik.” (Mk 9,48) Az isteni harag-bosszú pontos leírását Jézus adja meg – többek között – a könyörtelen szolgáról szóló példabeszédben. Ebben elmondja, hogy számonkéréskor az úr könyörületből elengedte szolgájának 10.000 talentumnyi adóságát, az viszont könyörtelenül börtönbe vetette társát 100 dénár tartozás miatt; gonosztette büntetéseként „ura haragjában = bosszújában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását.” (Mt 18,34) Amit ez a könyörtelen szolga tett embertársának, könyörtelenül pontosan azt kapja vissza!
Ilyen méltányos az isteni igazságszolgáltatás, ilyen arányos az isteni bosszúállás. Ezért tartja fenn magának Isten a bosszúállás jogát: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek.” (Zsid 10,30) És ezért vonja meg az embertől a bosszúállás jogát, ahogyan ezt Pál apostol mondja: „Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért! Ne tegyetek a magatok ügyében igazságot, hanem adjatok helyet az isteni haragnak, mert meg van írva: ’Enyém a bosszúállás, én majd megfizetek’ – mondja az Úr.” (Róm 12,17–19)
Azonban eshetünk abba a tévhitbe, hogy azt gondoljuk, mi valahogyan mégis bosszút állhatunk, például úgy, mint Éva, aki az ő esetében „tönkre tudná tenni azt az ördögi embert, mivel 20 éve nem fizet például adót és az utolsó pár évet bizonyítani is tudja.” Ez a gondolat egy nagyon erős sátáni kísértés! Kifejezetten ellenkezik Jézus isteni parancsával: „Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is.” (Mt 5, 38–39) Ezzel „eleven parazsat gyűjtötök az ellenség fejére, és nem győz le benneteket a rossz, hanem ti győzitek le a rosszat jóval” (vö. Róm 12, 20–21), és „nagy lesz a jutalmatok Istentől és a Magasságbeli fiai lesztek” (Lk 6,35).
Végzetesen életveszélyes dolog „szembeszállni a gonosz emberrel”. Nagy tévedés, ha elbizakodottan lebecsüljük az ellenfelet, és vakmerően azt hisszük, hogy mi képesek vagyunk elintézni őt. Az ellenfél mindig lehet erősebb és ravaszabb tőlünk, és a mi megtorló próbálkozásunkra képes még nagyobb gonoszsággal válaszolni, és le nem állni addig, míg végérvényesen el nem intéz minket.
Isten szemében pedig súlyos bűn a „szemet szemért, fogat fogért”. Minden gonosztett gonosztevővé, gonosszá tesz minket. Jézus azt mondta a tanítását elutasító zsidóknak, akik meg akarták őt ölni: „Ti az ördög-atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos kezdet óta.” (Jn 8, 44) Bosszúállásunkkal ne váljunk sátánfajzattá!
Akkor hát mit tegyünk? Adjuk meg magunkat védtelenül a gazemberek gonoszságának?
Semmiképpen se! Először is őrizkednünk kell tőlük. Jézus sokszor felszólít minket arra, hogy óvakodjunk a gonoszoktól: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok.” (Mt 7, 15) „Óvakodjatok az emberektől! Mert megkorbácsolnak majd titeket.” (Mt 10, 17) „Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól!” (Fil 3, 2) Azután kérnünk kell Istent, hogy szabadítson meg tőlük, imádkozzunk a mi Atyánkhoz: „Szabadíts meg a gonosztól!” Pál apostol is erre szólít fel: „Imádkozzatok értünk, hogy megszabaduljunk az ártalmas és gonosz emberektől!” (2 Tessz 3, 1–2) Tehát óvakodnunk kell tőlük és kérünk kell Istent, hogy óvjon meg minket tőlük!
Sok esetben azonban nem tudjuk megóvni magunkat és Isten sem óv meg minket tőlük. Mit tegyünk akkor, amikor ránk zúdul gyilkos támadásuk? Először is adjuk át magunkat Istennek, ahogy ezt Jézus tette meghalása pillanatában: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23, 46) Ilyenkor, akármit is tesznek velünk a gonoszok, Isten karjaiba hullunk, és érvényesek lesznek ránk Jézus szavai: „Juhaim nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” (Jn 10, 28–29) Isten az egyetlen életbiztosítás! Ő megóv minket attól, hogy bárki és bármi a vesztünket okozhassa.
2014. február 2-án 17 órakor a ház kerti medencéjébe fulladt Dr. Csókay András, budapesti idegsebész 10 éves kisfia, Marci. A vigasztalhatatlan apa február 12-én, amikor az urnát átveszi a temetkezési vállalatnál, és ott áll a Lenhossék utcában, váratlanul a túloldalról hallja, hogy Marci fia odakiáltja neki: „Apu, Jézus karjaiba hullottam, nem a medencébe!” (Könyv: Csókay András: „Idegsebészet és misztika: Jól látod, Apu!” 103. oldal) Február 28-án 11,55-kor megpillantja Marci fiát a Bazilika kápolnájában kitett nagy Szentostyában, amint a két kezét hátul a nyakán összekulcsolva mosolyogva mondja neki: „Jól látod, apu!” Az orvos nyolc percig nézheti fia tiszta, életvidám arcát, aztán 25 percig ott imádkozik és zokog örömében. Szeretett kisfia nem veszett el a kert medence gyilkos vizében, hanem Isten életmentő karjaiba hullott, és most már örökké él! (uo. 116. oldal) Ezt történik mindenkivel, aki az Atya kezébe ajánlja lelkét, aki hallgat Jézus szavára: „Juhaim hallgatnak szavamra, én örök életet adok nekik!” (Jn 10, 27–28).
Másodszor pedig „győzzük le a rosszat jóval” (Róm 12, 21) úgy, ahogy az Újszövetség Törvényhozója, Jézus parancsolja: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak.” (Mt 5, 44–45) Ez a szeretet az Atyaisten szeretete, aki fölkelti napjának fényét minden ember sötétségére, és Isten Fiának, Jézusnak a szeretete, aki a kereszten imádkozik a bűnözők gonoszságának bocsánatáért! Ezért ez a szeretet legyőzi a rosszat, ez a fény eloszlatja a sötétséget, ez az ima megtéríti a bűnösöket. A bosszúállás és a megtorlás a pusztító ördögi erők hatalmát növeli a földön, az ellenségszeretet és az irgalom az életmentő isteni erők hatalmát nagyobbítja a világban. Ezért sorsdöntően fontos megszívlelni Isten parancsát, hogy „Ne álljatok bosszút!”, hanem „Szeressétek ellenségeiteket!”
Kedves, tisztelettel üdvözlöm: László atya
