Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

A magyar Balkán-kutatás története II.

A Délvidék megpróbáltatásai

Mák Ferenc

2020. július 28., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Trianonban „megalkotott” Csonka-Magyarország területileg összezsugorodott ugyan, ám ebből eredően a megnövekedett belső feszítő erők nyomán fölforrósodott alkotó-teremtő szándék bejelentette az igényt, miszerint a magyar tudománynak minden erejét és energiáját elsősorban a bennünket közvetlenül érintő, magyar sorsunkat alakító-formáló feladatok megoldására kell összpontosítania – fogalmazta meg a Gál István szerkesztésében 1942-ben megjelent Magyarország és a Balkán – A magyar tudomány feladatai Délkelet-Európában című kötetben közölt A hazai Balkán-kutatás és a görög tanulmányok című hozzászólásában Moravcsik Gyula egyetemi tanár, a magyar–bizánci kapcsolatok kiváló ismerője. A tudományos megismerés szándéka nem volt előzmények nélküli, a kor tudós történetírói olyan jeles elődök példáját követhették, mint amilyen Thallóczy Lajos, Miskolczy Gyula, Bajza József, Szekfű Gyula és Thim József hatalmas életműve volt. Ez utóbbi a kötetben közölt A magyarországi délszláv nemzetiségek történetéért című hozzászólásában elmondta: meglátása szerint ne a Balkán-kutatás legyen a magyar történetírás legfontosabb feladata, hanem „a délszláv nemzetiségeink múltjának, illetve történetének kutatása, különös tekintettel azon kapcsolatokra, melyek egyrészt a magyarság, másrészt a balkáni testvérnépek közt fennállottak”. Határozottan rámutatott: végre pótolni kellene évszázadok vétkes mulasztását, és meg kellene íratni a hazai délszláv nemzetiségek összefoglaló történetét. Eckhardt Sándor Összehasonlító irodalomtörténet-írásunk balkáni lehetőségei című programjában szinte folytatta Thim József gondolatmenetét, amikor megfogalmazta: a balkáni népek politikai történetének terén a magyar tudósok már alapos, nem egy esetben kimerítő munkát végeztek, de „hiányzik a magyar-délszláv szellemi érintkezések történetének, valamint a török foglalás folytán kiszorított magyar települések történetének teljes és alapos felkutatása”. S ezzel máris a magyar történelem legforróbb térségében a magyar–délszláv szellemi érintkezések színterén, a Délvidék történetének titkainál járunk.

Thallóczy Lajos

Hadrovics László, a budapesti egyetem horvát nyelv és irodalom tanára Magyar–horvát–szerb kapcsolatok című hozzászólásában kiemelte: nemzeti tudományaink művelői mindig tudatában voltak annak, hogy a magyarságot a Duna-medencében elfoglalt központi helyzete a kulturális kezdeményezések vállalására is kötelezi. Léteznek olyan történelmi kérdések, amelyekre csak magyar történetíró válaszolhat, ezek közül a szerbek vonatkozásában a legfontosabbak: 1. számot kellene végre vetni azzal, hogy amikor a török a saját hazájukban szorongatni kezdte a szerbeket, azok „egyedül Magyarországra támaszkodhattak”. Ennek kapcsán részletes megvilágításra várnak a Zsigmond, a Hunyadi János és Mátyás alatt kiteljesedett magyar-szerb közös védekezés problémái. 2. „A szerb állam bukása után indul meg a tömeges bevándorlás Magyarország területére. E bevándorlással kapcsolatban vármegyéről vármegyére részletesen ki kellene dolgozni, hogy hogyan alakul át a középkorban még tiszta Délvidék etnikai térképe.” 3. „A középkori szerb állam bukása után nemcsak jelentős szerb népelem menekül Magyarország területére, hanem ide menekül a szerb államiság gondolata is. A Mátyás királytól adományozott szerb despotai cím nem más, mint ennek a szerb államiságnak magyar területen való életre hívása.” Később, 1690-ben a nagy bevándorlás-betelepedés idején, mikor a pátriárka is átköltözött Magyarországra, ezt az önállósági gondolatot csak fokozta a szerb egyház államalkotó erejének érvényesülése. Feldolgozandó lenne tehát a szerb vajdaság eszmei fejlődése Délmagyarországon. 4. Hadrovics László szerint a szerbek az új nyugat-európai környezetben jelentősen átalakultak, a Magyarországon élő nemzetrész már a XVIII. század végére „kultúrában messze túlhaladja a török uralom alatt élőt”. A XIX. század első éveiben a vezető szerb gondolkodók, közöttük elsőként Dositej Obradović „a felszabaduló Szerbiában már azt a javaslatot tehette, hogy a közigazgatás és a bíráskodás ellátására Magyarországon toborozzanak művelt szerbeket. A magyar kultúrán nőtt szerbség tehát tanítómestere lett a török alól felszabaduló nemzetrésznek.” Ezt a missziós munkát a magyarországi szerbek az 1830–1850-es éveiben elvégezték. Ők szervezték meg a fejedelemségben az adminisztrációt, a bíráskodást, a korszerű iskolaügyet, a gazdasági fölemelkedést szolgáló intézményeket. (Ők voltak a később sokszor szidalmazott „pečanik”.) „Kutatni kellene tehát Magyarország szerepét az újkori szerb művelődés kialakulásában” – emelte ki írásában Hadrovics László. A horvátok vonatkozásában a legfontosabbnak tartotta a XIX. században bekövetkezett magyar–horvát lelki és szellemi elszakadás okainak kiderítését, történetének megírását. Horváth Jenő egyetemi tanár, a Magyar Külügyi Társaság alelnöke Magyarország és a bizánci meg a törökkori Balkán című írásában a fenti véleményt mintegy kiegészítve kiemelte: „Magyarország a XVIII. században, de még inkább a balkáni nemzetek ébredése idején, 1815 után, természetes középpontjává lett a Balkán félszigetnek, annak nemzeteire vonatkozó ismeretek gyűjtésének és terjesztésének. Attól kezdve, hogy a XIX. század közepén a nemzetközi vonatkozású, tehát a Balkánra vonatkozó ismeretek intézményes biztosítása megszűnt, ezen a téren általános hanyatlás állott elő.” Van tehát mit pótolnia a XX. század – és a kései utókor – magyar történetíróinak.

Váczy Péter, a Kolozsvári Egyetem középkorásza Magyar középkor a Balkánon címen megfogalmazott hozzászólásában hangsúlyozta: természetesen „nem lehet célunk, hogy most már a szerbekkel, a horvátokkal, a románokkal versenyre keljünk hazai történetük feltárásában. Ez csak az ő feladatuk lehet. Meg kell elégednünk azzal, hogy a magyar vonatkozásokat kutassuk ki. Keressük meg a Balkánnak miránk, és viszont, nekünk a Balkánra gyakorolt hatást. Határozzuk meg részünket a Balkán történetének kialakításában.” A régió történetének ismerői szomorúan állapíthatják meg: az elmúlt nyolc évtized során vajmi kevés valósult meg a Magyarország és a Balkán – A magyar tudomány feladatai Délkelet-Európában című kiadványban megfogalmazott célokból. S ami különösen fájó, a Délvidék története is csak töredékeiben ismert.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége