2024. április 19., péntek

Terrorcselekményt akadályoztak meg Moszkvában

Elfogási kísérlet közben agyonlőttek a Moszkvával határos Himkiben egy közép-ázsiai férfit, aki arra készült, hogy terrorcselekményt kövessen el az orosz főváros egy népes helyén - közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Az FSZB szerint a gyanúsított, aki egy meg nem nevezett nemzetközi terrorszervezet tagja volt, ellenállást tanúsított és tüzet nyitott a rendvédelmi szervek alkalmazottjaira. A helyszínen - egy elhagyatott garázssoron - egy AKSZ-74 U géppisztolyt, három töltött tárat, két F-1 és RGD típusú gránátot találtak nála a hatóságok, a bérelt lakásán pedig tárgyi bizonyítékokat arra, hogy kapcsolatban állt a terroristák képviselőivel Szíriában, és hogy fegyveres támadást készült elkövetni Moszkvában.

A szolgálat nem közölte, hogy a terrorista melyik közép-ázsiai ország állampolgára volt. A tájékoztatás szerint a hatóságok keresik az esetleges bűntársait.

Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója júliusban közölte, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160, tavaly pedig 43 terrorcselekményt sikerült megakadályozni.