2024. március 29., péntek

Várják a búzaadományokat

Holnap Zentán reggel nyolc és délután egy óra között gyűjtik a Magyarok Kenyeréhez a vajdasági gazdák felajánlásait

Holnap reggel nyolc és délután egy óra között Zentán, a Mária utca 42. alatt, az Agráregyesületek Szövetségének székháza előtt adhatják le a gazdák adományaikat a Magyarok Kenyeréhez. Mint minden évben, ezúttal is minden leadott zsák búzából egy keveset kivesznek, és azt eljuttatják Szarvasra, a nemzeti búzaösszeöntés idei helyszínére, ahol az anyaország minden szegletéből és a Kárpát-medence minden vidékéről érkezett adományokat összekeverik, és ebből készül majd el a Magyarok Kenyere Szent István napjára.

Tavaly több mint 15 tonna búzát adományoztak a vajdasági gazdák (Szögi Csaba felvétele)

Tavaly több mint 15 tonna búzát adományoztak a vajdasági gazdák (Szögi Csaba felvétele)

Tíz évvel ezelőtt indult útjára a Magyarok Kenyere program, mégpedig Baranya megyéből. Első évben 10 tonna búzát gyűjtöttek össze a megyei gazdák és azt jótékonysági célra kínálták fel. Mára már a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szervezte  Magyarok Kenyere –15 millió búzaszem program megizmosodott, átlépte az anyaország határait, és a 600 tonnát is meghaladja a sok száz gazda adománya, amivel  80 ezer anyaországi és külhoni gyermeket tudnak támogatni.

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége  2010-ben, már a kezedetekkor csatlakozott az akcióhoz. Első évben 400 kilogramm vajdasági búzát vittek a Magyarok Kenyerének megsütéséhez. Azután évről évre terebélyesedett a jótékonysági akció. Az első években megduplázódott az előző évi búzamennyiség. Tavaly már a 15 tonnát is meghaladta a délvidéki magyar gazdák felajánlása. Szabadkától Titelig és Rábétól Zomborig, a tartomány minden részéből érkeztek eddig adományok. A szervezésben a Szövetség segítségére van a falugazdász hálózat is. A holnap Zentán leadott kenyérgabonából csak egy kis  mennyiséget visznek el a szervezők Szarvasra, a többi  itthon marad. Mint eddig minden évben, a Vajdasági Agráregyesületek  Szövetsége elnökségének döntése értelmében most is a gyermekintézményeknek ajánlják fel. A Lurkóházak, a szabadkai Kolevka, a nagycsaládosok egyesülete és más olyan intézmények kapnak a valkaisori Borsos-malomban készült lisztből, amelyek gyermekek étkeztetésével foglalkoznak. Minden intézménnyel előre egyeztetik a mennyiséget, hogy valamennyi szervezethez annyi liszt kerüljön, amennyit fel tudnak használni. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program vajdasági akciójának mottója: „A gyermek mosolya többet ér minden pénznél.” 

Szombaton tartják Szarvason a Búza Összeöntés Ünnepét (Szögi Csaba felvétele)

Szombaton tartják Szarvason a Búza Összeöntés Ünnepét (Szögi Csaba felvétele)

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a Kárpát-medencei magyar gazdák összefogásának eredménye, s ennek révén a nemzeti összetartozást erősítő vállalás, amelynek kiteljesedése az augusztus 20-ai kenyérünnep.

 A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége nem határozta meg, hogy mennyi kenyérgabonát lehet vagy kell ajándékozni. Mindenki maga dönti el, mennyit ajánl fel. Általában ez egy zsák búza szokott lenni termelőnként, de Nagy Miklósnak, a VSZASZ elnökének egy korábbi nyilatkozatából tudjuk, hogy voltak olyan bácsikák, akik egy kis zsák búzát hoztak a gyűjtőhelyre, s az is éppen olyan értékes, mint a 50-60 kilogrammos zsák gabona. A jószándék a fontos.

– A Kárpát-medencében élő magyar gazdák összefogása révén a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program valamennyiünk számára a nemzeti összetartozásnak, az összefogásnak egy különleges módja. Büszke vagyok a magyar gazdatársadalomra, akik nélkül ez a nemes kezdeményezés ma nem lehetne az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős nemzeti ügy. Köszönöm mindenkinek, és kívánom, hogy az idén a tavalyinál is több magyar gazdálkodó érezhesse át a jótékonykodás felemelő érzését – mondta el Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az idei programindító sajtótájékoztatón.