2024. március 28., csütörtök

Újra moratórium

Bejelentették a törlesztőrészletek további két hónapos elodázásának lehetőségét – Most sem ingyenes a halasztás

Újabb két hónapos moratóriumot jelentett be a Szerbiai Nemzeti Bank. Az augusztus 1-jétől életbe lépő határozatot ezúttal is elutasíthatják a lakosok, amennyiben úgy mérik fel, hogy számukra előnytelenek a pénzintézetek által biztosított feltételek. Késedelmi kamatot ugyanis ezúttal sem számolnak fel a nem fizetett részletekért, ám az első intézkedéshez hasonlóan a moratórium időszakával meghosszabbítják a hitelek futamidejét, a nem fizetett részletekre felszámolt szerződéses kamatot pedig szétosztják a kölcsön fennmaradt törlesztőrészletei között. Így ismét változó lesz, hogy a moratórium befejezése után kinek mennyivel növekszik a havi adóssága.

A koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére a szerbiai pénzintézetek egyszer már alkalmazták a törlesztőrészletek elodázását. A rendkívüli állapot bevezetését követően, március 18-án lépett életbe a központi bank végrehajtó bizottságának a döntése, ami kötelezte a bankokat az ügyfeleik törlesztőrészleteinek három hónapos leállítására. Mint arról korábban is beszámoltunk, a pénzintézetek és a lízingbe adók a márciusi határozat értelmében sem számolhattak fel késedelmi kamatot, és végrehajtási, illetve kényszermegfizettetési eljárást sem indíthattak. A szerződésben foglalt kamatlábat azonban vonatkoztatták a havi részletek tőkéjére, így a három hónap alatt összeadódtak az ez alatt az idő alatt kifizetésre nem kerülő, ám felszámolható kamatok, majd ezt az összeget szétosztották a fennmaradt havi részletek között. Így azok jártak legrosszabbul, akik nemrég vettek fel hitelt, hisz a kölcsönszerződések futamideje elején a törlesztőrészletet szinte teljes egészében a kamat teszi ki. Ezzel ellentétben azok, akik már a kölcsönszerződés végéhez közeledtek, szinte meg sem érezték a moratórium hatását, de azok sem jártak rosszul, akik a hitel futamidejének felén már túl voltak.

Az augusztus 1-jén életbe lépő moratóriumról hétfőn közöl részleteket a központi bank. Annyit azonban már most tudni, hogy hasonló feltételekkel kívánják foganatosítani a lakosság megsegítését célzó újabb intézkedést, mint azt először tették. A Kurir elemzése szerint akár 700 dinárral is növekedhet a havi adósságuk azoknak, akik másodszor is kihasználják a lehetőséget. Példaként egy félidőn lévő 20 éves lakáshitel 300 eurós törlesztőrészletét hozták fel, amelynek felét, azaz 150 eurót kamatként fizetett meg a bank. Két hónapos leállás esetén tehát 300 euró pluszköltséget számolnak el, amelyet a moratóriumot követően egyelően elosztanak a maradék törlesztőrészletek között. A következő 120 hónap ideje alatt tehát a havi adósság 2,5 euróval, azaz 300 dinárral lesz magasabb. Ehhez hozzáadódik az első halasztás után már érvényesített, hozzávetőleges 400 dináros költségnövelés, így a két moratóriumot követően havi 700 dinárral, tíz év elmúltával pedig összesen több mint 700 euróval növekszik a hitel összköltsége. Azt sem kell elfelejteni, hogy 5 hónappal hosszabb lesz a kölcsön futamideje azok számára, akik márciusban és augusztusban is halasztottak.

Okosan kell hát ezúttal is mérlegelni, hogy kinek éri meg elfogadni a törlesztőrészletek újabb két hónapos elodázását. Akik nem kívánnak élni a lehetőséggel, augusztus 1-je után is elutasíthatják az ajánlatot – áll a Szerb Nemzeti Bank közleményében. Ugyanitt kiemelik, hogy a moratórium elsődlegesen azoknak nyújt segítséget, akik a járványhelyzet miatt munkahelyük megtartásáért küzdenek. Március 18-ától június végéig egyébként az adósok 94 százaléka kihasználta a jegybank nyújtotta halasztási lehetőséget.