2024. március 29., péntek

Elmarad a búcsú

Legutóbb az első világháború kitörésekor maradt el az Anna-napi búcsú Kishegyesen – Piacok továbbra is lesznek

Kishegyes legnagyobb hagyományos ünnepe a Szent Anna-napi templombúcsú. Ilyenkor visszatérnek a faluból elszármazottak, és a hegyesiek vendégül látják a rokonságot és barátokat. A történelmi feljegyzések szerint mindössze egyszer maradt el, az első világháború kitörésekor, a mozgósítás következtében. Az idei évben a Covid-19-járvány és az azt kísérő óvintézkedések, hatósági rendelkezések miatt második alkalommal fog elmaradni ez a meghatározó esemény. Sándor István, a községi tanács civil szervezetekért felelős tagja és az Anna-napi program egyik koordinátora arról számolt be lapunknak, hogy az Anna-napi programok szervezése a járványügyi rendelkezések életbe lépése után félbeszakadt.

Idén elmarad az Anna-napi kirakodóvásár (Archívum: Lakatos János felvétele)

Idén elmarad az Anna-napi kirakodóvásár (Archívum: Lakatos János felvétele)

– Azt szokás mondani, hogy az Anna-napok idején megkétszereződik a falu lakossága, és ez valóban így is volt, hosszú évekre visszamenően. Az elmúlt időszakban számos programot szerveztünk a templombúcsú köré, hiszen ilyenkor hazalátogatnak az elszármazott kishegyesiek, és fontos, hogy gazdag program várja őket. A civil szervezetek, a helyi közösség koordinálásával és támogatásával, erre az időpontra tették számos programjukat. Igazi hazaváró programkavalkád alakult ki, ami élettel és emberekkel töltötte meg a falut. Sajnos, az idei év olyan, amilyen egyszer volt csak a falu történetében. A búcsú elmaradása nem ért bennünket váratlanul, hiszen azok az intézkedések, amelyeket az állam hozott, és az önkormányzat rendkívüli helyzetekkel foglalkozó törzskara foganatosított, már július 17-én életbe léptek. Mind a helyi közösség, mind a civil szervezetek számára egyértelművé vált, hogy semmilyen kulturális tartalmat, illetve rendezvényt nem tudunk szervezni anélkül, hogy megsértenénk ezeket a rendeleteket. Emiatt az Anna-napi programok szervezése félbeszakadt, és belátható időn belül nem is fog folytatódni. Amint ezen a helyzeten túl leszünk, egyeztetni fogunk a civil szervezetekkel, hogy bizonyos, Anna-napokhoz kötődő programokat hogyan pótoljunk – számolt be Sándor, majd arról is szólt, hogy az igazi búcsúhangulatot nem lehet pótolni. Jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy egymásra és az egészségünkre vigyázzunk, de ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a családok odahaza, meghitt körülmények között éljék meg ezt az ünnepet – fogalmazott, majd hozzáfűzte, hogy reméli, jövőre ismét színes és gazdag programokkal várhatják a vendégeket az Anna-napi rendezvénysorozatra.

A búcsú alkalmával szokásos kirakodóvásárt és bazárosokat a Komunál Közvállalat koordinálta és ellenőrizte. Zabos Tibor, a közvállalat kishegyesi részlegének vezetője arról számolt be lapunknak, hogy az idei évben a programok mellett a szokásos kirakodóvásár is elmarad.

– A járványhelyzet miatt csak a szentmisék lesznek megtartva, de az összes többi tartalom elmarad. Nem szeretnénk kockáztatni, hogy a távolabbról érkező árusok behozzák a fertőzést, vagy veszélyeztessék a kishegyesi lakosságot. Felmerül a kérdés: miért lehet piacot tartani, búcsút pedig nem? A piac elsősorban a helyi termelőket és árusokat szolgálja. Ebben a nehéz helyzetben nagyon fontos, hogy értékesíteni tudják portékájukat, és biztosítsák a megélhetést. Ezért szeretnénk továbbra is megtartani a piacot, viszont a búcsú idején nem lesz kirakodóvásár és kísérőrendezvények sem – mondta el a részlegvezető, majd hozzáfűzte, hogy a piacokat szigorú szabályok mellett tartják. Mindenki számára kötelező a maszk és a kesztyű viselete. Ezt kicsit nehéz betartatni, de egyre jobban odafigyelnek erre az emberek, és betartják az előírásokat – hangoztatta Zabos.

Vasárnap három szentmise lesz, az első 7 óra 30 perckor kezdődik, és ft. Brasnyó Ferenc esperesplébános celebrálja. 9 órától ft. mgr. Kara Nándor tiszteletbeli főesperes, majd 10 óra 30 perctől msgr. art. m. Miocs József, a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium rektora celebrál misét. A járványügyi előírások értelmében a templomban mindössze 65 személy tartózkodhat.