2024. április 18., csütörtök

Védjük a bőrünket!

Árnyékban, jól kiválasztott naptejjel biztonságban vagyunk

Jól tudjuk, hogy a tűző napon megfelelő védelem nélkül súlyosan leéghetünk, ami hosszú távon komoly betegségek kialakulásához vezethet. Ugyanakkor a napfény áldásos hatásai sem ismeretlenek számunkra: nemcsak jóleső érzés süttetni magunkat a napon, hanem eközben a szervezetünk D-vitamin-termelését is serkenthetjük. Hogy mindezek fényében mikor és főként hogyan tartózkodjunk a napon, arról dr. Szögi Perge Aliz bőrgyógyászt, a zentai Dermamed bőrgyógyászati szakrendelő vezetőjét kérdeztük.

Dr. Szögi Perge Aliz (Gergely József felvétele)

Dr. Szögi Perge Aliz (Gergely József felvétele)

Hogyan kerülhetjük el a napozás káros hatásait?
– A nyár kellős közepén vagyunk, bár való igaz, hogy a világkrízis megzavarja a nyaralásra vágyókat, ezért az emberek nem mennek tömegesen a tengerre. Ettől függetlenül a folyópartok, a tavak, a kerti medencék mellett lehet napozni, és kell is. A napozásnak sokkal több a pozitív oldala, mint a negatív. Ha betartjuk az alapszabályokat, akkor jó közérzetet biztosít, relaxál, ez pedig jót tesz az embernek. Az egyik alapszabály, hogy tíz órától délután négyig vagy ötig nem lehetünk kint a tűző napon, nem fekhetünk ki napozni. Ezenkívül fényvédőt kell használni, 25-ös, 30-as vagy 50-es faktort. Ez attól függ, hogy kinek milyen a bőrtípusa, és hogy hanyadszor megy ki a napra. Ha először, pár napig érdemes 50-est használni, később ezt lehet csökkenteni. Nagyon fontos, hogy akármilyen fényvédőt is használunk, a déli napra nem fekhetünk ki. Ilyenkor hűvösbe kell húzódni, ne süttessük magunkat. Árnyékban is megéghetünk, főleg a világos bőrűek, azaz az 1-es és a 2-es bőrtípusúak, ezért a hűvösben is fényvédőt kell használni, de ide elég a gyöngébb is.

Milyen gyakran kenjük be magunkat újra a fényvédő krémmel?
– Vannak vízálló fényvédő kenőcsök, amelyek ugyan nem pörögnek le a bőrünkről a víz hatására, de ezekbe olyan mikroszemcséket is tesznek, amelyek bedugítják a pórusokat, az izzadságmirigyek kivezető csatornáit. Ez szintén gondokhoz vezethet, ezért nem kell vízálló krémeket használni. Attól függően, hogy mennyit vagyunk kint, félóránként, óránként érdemes újra bekenni magunkat egy egyszerű fényvédővel.

Érdemes kiemelt figyelmet fordítani a megfelelő fényvédő krém kiválasztására (Gergely József felvétele)

Érdemes kiemelt figyelmet fordítani a megfelelő fényvédő krém kiválasztására (Gergely József felvétele)

Bízhatunk a kézműves naptejekben, vagy inkább ne használjunk házi készítésű szereket?
– Nem vagyok híve az otthon, természetes alapanyagokból készített fényvédőknek. Ezekkel az a gond, hogy a bennük lévő gyógynövények vagy más természetes alapanyagok potenciálisan allergogének. Mint szakember mondom, hogy bár biztosan sokaknak jók ezek a krémek, de a rendelőben azt látom, hogy sokaknál allergiát váltanak ki. Ezért azoknak a napvédőknek vagyok a híve, amelyeket gyógyszertárakban, drogériákban lehet venni, és amelyek parabén-, parfüm- és adalékmentesek.

Mit tegyen, aki leégett a napon?
– Elsősorban húzódjon el egy hűvös szobába, hűtse magát tiszta vízzel, naponta többször. Fontos a folyadékpótlás is. Lehet venni napozás utáni hűsítő krémeket, de az olyan házi praktikákat nem ajánlom, mint a fogkrém, a joghurt vagy az aludttej alkalmazása, hiszen ezek megint csak különböző elváltozásokat okozhatnak a bőrön. Orvoshoz akkor kell fordulni, ha olyan általános tünetek is jelentkeznek, mint a napszúrás vagy a túlmelegedés, a hőguta. Láz, hidegrázás, fejfájás, hányinger, hányás esetében fel kell keresni az orvost. Ha a leégett felület kiterjedése nagy, akkor enyhe borzongás jelentkezhet, ez természetes velejárója a leégésnek. Ha nagyon hólyagos a bőr, akkor is orvoshoz kell fordulni.