2024. március 28., csütörtök
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Érzelmi csatornák

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.

– Kedves tanácsadó, valami baj van nálam. Néhány évvel ezelőtt le lett véve a negatív energia rólam, jobban is éreztem magamat, de most ismét tele vagyok rossz érzelmekkel. Valahogy túl érzékeny vagyok, tombolnak az érzelmek bennem, apróságokon föllobbanok, nem találom a helyem, nem tudom, mi a bajom.

– Milyen emberekkel volt körülvéve az utóbbi években, hónapokban? Táplált-e erősebb érzelmeket feléjük? Milyen ma a kapcsolata velük?

– Rengeteg érzelem volt az utóbbi időben. Elvesztettem egyik barátomat, meghalt, s ezt nem tudtam még földolgozni. Egy másik barátom a betegsége miatt úgy megváltozott, hogy már nem lehet vele tartani a kapcsolatot. A lányom problémái miatt én is aggódom, sajnálattal vagyok iránta, a fiam pedig távol van, alig tartjuk a kapcsolatot, s ez is bánt.

– Szerelmi kapcsolat?

– Volt néhány éve egy komolyabb kapcsolatom, ám nagy csalódás lett belőle. Azóta néhány futó kaland, de rendeset nem találok...

– Értem. Rokoni és testvéri viszony?

– Az egyik rokon miatt nekem is kijutott a szégyenérzetből. Van egy testvérem is, vele jó a kapcsolatom, csak egyre terhelőbb, ő ugyanis túlságosan kötődik hozzám.

– Hallott ön az érzelmi csatornákról? Azokkal az emberekkel, akikkel össze vagyunk kötve, érzelmi kapcsolat fejlődik ki. Természetesen ez minden esetben más erősségű. Az érzelmi tapasztalataink lenyomatokat hagynak hátra. Nemcsak a karmikus, lélekszintű kapcsolatok hatnak reánk, hanem a futó kapcsolatok is. Ezek az érzelmi csatornák a megélt érzelmek erősségétől és minőségétől függően erősödnek vagy gyöngülnek. Amikor túlságosan ragaszkodunk másokhoz – akár negatív, akár pozitív formában –, addig nem tudunk továbblépni. A pozitív kötődéseknél ezt nem is érezzük gátnak, ám a negatívaknál ez komoly gát, mert addig nem tudunk továbblépni, nem tudunk pozitív kapcsolatot bevonzani, amíg nem lépünk túl a negatívon. Az ön érzelmi kapcsolata, a néhány évvel ezelőtti, az le van zárva? Van rossz érzelme, érez még csalódást, haragot miatta? Esetleg előbbi partnere valamelyike miatt?

– Persze, hogy érzek. A rohadt volt férjem miatt. Gonosz volt velem szemben, ma is félek tőle, gyűlölöm, mert megbántott.

– A pozitív kötelékek maradhatnak, ha nincsenek túlzásba víve. A gyűlölet és a félelem viszont nem visz senkit sem előre, ezek nagyon erős érzelmi eldugulások. Ameddig nincs meg az elengedés, addig nincs meg az energetikai kiegyenlítés a két fél között, s addig nem tudunk továbblépni. Addig nem tudunk létesíteni másik rendes kapcsolatot, mert az előbbi eldugítja a csatornát, szennyezi azt. Léteznek karmikus megtapasztalások, karmikus kötelékek, szerelmi kötések, fekete mágiák, ezek viszont nem azok. Ezek csupán érzelmi csatornák eldugulásai, s ezeket másképpen kell kitisztítani. Leginkább a harmadik szem csakrájához, a koronacsakrához és a szívcsakrához kapcsolódnak ezek az érzelmi csatornák, s rajtuk keresztül tisztíthatóak is ki. Sokszor gondolatátvitel is kapcsolódik hozzájuk, leginkább tudaton kívül, a tudatalatti által. Vannak gyakorlatok a negatív érzelmek, a gyűlölet lecsendesítésére, van gyakorlat a szívcsakra teljes kitisztítására mélységes meditációval, a koronacsakra tisztítására, a harmadik szem energetizálására és a lyukas tükörrel is hozzájárulhatunk e tisztításokhoz. A tisztítás után sok ilyen csatornát le is kell zárni, vagyis meg kell szüntetni, ha már lejárt a rendeltetésük és nem karmikusak, mert csakis így hozhatnak érzelmi fölszabadulást és energetikai gyógyulást. A magasabb dimenziók energiájával történik a csatornák kitisztítása. Ezek a fölsorolt dolgok sokat segítenek, főleg, ha mindet bevetjük.

– Tehát, ha ezeket megteszem, akkor nem fogom utálni azt, aki rosszul viselkedett velem?

– Ahogy mondja, az utálat megszűnik.

– De miért szeressem, ha rossz volt, s még most is az?

– Nem mondtam azt, hogy szeresse. Nem kell szeretnie! Az a fontos, hogy ne gyűlölje, legyen közömbös vele szemben. Azt kell elérnie, hogy teljesen érzelemmentes legyen vele szemben. Amikor megjelenik ön előtt, ne érezzen semmit, vegye levegőnek. Ne jelentkezzen önben sem gyűlölet, sem félelem, sem bosszúvágy. Ehhez meg kell csinálni a megbocsátás gyakorlatot, ami nem azt jelenti, hogy megbocsátunk valakinek, mert neki volt igaza, azt sem jelenti, hogy hagyjuk, hogy tovább bántson, nem is őmiatta bocsátunk meg neki, hanem saját magunk miatt, hogy letegyük a terhet, hogy ne cipeljük tovább. Amikor elérjük azt, hogy sem a szeretet, sem a gyűlölet miatt nem dobban nagyobbat a szívünk, se nem szorul el, ha ott áll az illető előttünk, hanem közömbösen keresztülnézünk rajta, vagy akár érdektelenül szóba is elegyedünk vele, ha akarunk, akkor túlléptünk, s ő már nem akadályoz bennünket, ez a csatorna kitisztult és lezárult. A megbocsátás technika, a hétgyertyás szeánsz, a rózsatövis mágia és a tőrök eltávolításának a gyakorlása teljes sikert hoz.

– Tehát, ha ilyen eredmény lehetséges, hogy a traumás kapcsolat lezáródjon, akkor nekem ez kell. Ezután talán egy jó kapcsolatot is bevonzhatok.

– Igen, meg tud majd bízni is újra valakiben, s megtapasztalhatja a föltétel nélküli szeretetet is.