2024. április 19., péntek

Amikor véletlenül túlságosan jól sikerül

Újabb mesterséges hibrid, amelyből senki sem kér

Köztudott, legalábbis hatvan év után annak kellene lennie, hogy az ezüstkárász ginogenezissel, azaz ivartalanul is szaporodik. Csak futólag mondjuk, hogy az ivartalan szaporodást magyarul szűznemzésnek nevezzük. Ez abból áll, hogy az ikra elegendő kromozómát tartalmaz a szaporodáshoz, de a sejtosztódás folyamatát valaminek el kell indítania. Az ezüstkárász esetében ehhez idegen fajok hím ivarjestje is elegendő. Csakhogy ezek az ivarsejtek nem vesznek részt az új egyed kialakulásában, ezért az új nemzedékre kizárólag a nőstény tulajdonságai öröklődnek át. Emiatt a szűznemzéssel keletkezett petékből kizárólag nőstény állatok fejlődnek. Eddig világos? Akkor megyünk tovább...

Magyarországi kutatók csoportja erre a kártyára játszva a vágótokot akarta ginogenezis által szaporítani, hogy kizárólag nőstény egyedeket nyerjenek. Lásd: kaviártermelés. Az eljáráshoz a kanalas tok (lapát­orrú tok) hímjeinek ivartermékét – mondjuk így – hívták segítségül. Bár tok az egyik, meg tok a másik is, a képlet ennél sokkal bonyolultabb. A vágótok hazája Eurázsia, a kanalasé Észak-Amerika. A hozzáértők szerint a két halnak néhány száz millió évvel ezelőtt közös őse volt, azóta azonban alaposan szétkülönböztek. Ezért gondolták, hogy a rokonság jó lesz arra, hogy a kanalas tok spermiuma beindítsa a folyamatot, az időbeni és térbeli távolság pedig szavatolja a bele nem szólást. Mi tagadás, pazar ötlet. De!

A szűznemzés helyett szabályos megtermékenyítés történt, és életképes halak keltek ki az ikrákból. Csak futólag mondjuk, hogy a tokféléknél a hibridizáció nem ritka jelenség. Ide tartozik a néhány évvel ezelőtt bácsújlaknál fogott hal, amelyről kiderült, hogy vágótok és kecsege természetes, korábbról is jól ismert hibridje. Vagy a kecsege és a viza mesterségesen létrehozott hibridje, a vicsege...

Az ilyen kacifántos hibridek esetében – mint amilyen a kanalas meg a vágó összeboronálásával véletlenül jött létre – nagy az elhullás, adott esetben viszont a kikelt egyedek egyharmada elérte az egy hónapos kort. Ez sok. És még most is van vagy száz élő példány.

A halról készült beszámolók szerint – gyártotta őket a szakma, akár választások előtt a politikusok az ígéreteket – az ivadék két csoportra osztható, attól függően, hogy melyik anyahaltól örököltek többet. Nincs szándékunkban mélyen tudományos-szakmai dolgokba bocsátkozni, a kíváncsiság azonban rávett bennünket, hogy a kísérletek központjául szolgáló halászati kutatóintézetben dolgozó ismerősöktől megtudjunk ezt-azt. Ismételjük: pusztán kíváncsiságból. Ezekből az infokból kiderül, hogy az utódok egy része triploid, a másik meg pentaploid. Ha a végsőkig le akarjuk egyszerűsíteni, tegyük hozzá, a diploid a „normális”. Ezek tehát valamiben sántikálnak. Mármint a halak. Hogy szaporodásképesek-e, az majd elválik. A szakma azonban élénken tiltakozik az ellen, hogy szaporodás területén a „vágólapátkanalas...” labdába rúgjon. Az ugyanis sokat árthatna az őshosoknak, miközben semmi haszon nem származna az egészből.

A kutatóintézet szakemberei ugyanis elhatározták, hogy behúzzák a kéziféket, mert a történések nem a kívánt mederben haladtak, hiszen a kizárólag nőstények alkotta vágótokállomány volt a cél. De mi a gond a hím vágótokokkal? Csakcsupán az, hogy évekig kelt őket drágán takarmányozni, aztán kiderül, hogy nem adnak ikrát. Márpedig a kaviár abból készül. Ezért lett volna jó, ha a szaporítási eljárás során csak nőstények kelnek ki.