2024. március 28., csütörtök
FOCIMIX

Tíz fertőzött a bukaresti Dinamónál

A bukaresti Dinamo csapatából tíz játékos elkapta a koronavírust – adta hírül honlapján a román futballklub. A nagy múltú fővárosi együttesnél további teszteket végeznek, s remélik, nem rosszabbodik a helyzet, mert a Dinamo még nagyobb bajba kerülhet. Az élvonalbeli gárda jelenleg az alsóházban szerepel, ott is csak az utolsó előtti helyen áll, és a betegséghullám miatt tovább gyengülő játékosállománnyal még közelebb sodródhat a kieséshez.

Casillas ismét a Realnál

Ötévi távollét után új minőségben visszatér a Real Madridhoz Iker Casillas, a spanyol futballcsapat korábbi legendás kapusa. A Marca című spanyol sportnapilap híre szerint Florentino Pérez klubelnök tanácsadója lesz a világ- és kétszeres Európa-bajnok, akinek teljes feladatkörét a következő hetekben határozzák meg. Casillasnak szimbolikus szerepet is szánnak: a Real Madrid nagyköveteként is számítanak rá.

A 39 éves Casillas tavaly május elején hagyott fel az aktív játékkal, miután futballkarrierje utolsó állomásán, portugál csapata, a Porto edzésén szívrohamot kapott. A Real Madridban 725 mérkőzésen védett, a válogatottban 167 fellépése volt, amivel a spanyol örökranglistán az első helyet foglalja el.

A Real Madriddal kapcsolatos hír még, hogy nem terveznek nagy nyári igazolásokat. Pérez klubelnök az Onda Cero rádiónak nyilatkozva szögezte le, hogy új játékosszerződéseket nem fognak kötni a történetének 34. bajnoki címét megszerző királyi gárdánál, mivel – utalt a járvány okozta gazdasági gondokra – „nehéz a helyzet”. „Hogyan is tehetnénk meg azt, hogy miközben fizetéscsökkentést kérünk a játékosoktól, aközben sok pénzért aláír hozzánk valaki. A Realhoz bárki is csak akkor szerződhet, ha kievickéltünk a mostani nehéz szituációból” – mondta az elnök.

Kovač a Monaco élén?

Sajtóinformációk szerint Niko Kovač lesz a francia bajnokságban érdekelt AS Monaco vezetőedzője. A L’Équipe című lap szerint a 48 éves szakvezetővel hosszú távú szerződést kötnek. A korábbi horvát válogatott Kovač edzőként dolgozott a salzburgi Red Bull Akadémián, valamint a horvát válogatott szövetségi kapitányaként, majd az Eintracht Frankfurtot és a Bayern Münchent is irányította. A bajoroknál tavaly november 3-án váltották le.

A járvány miatt félbeszakadt francia idényben a Monaco a kilencedik helyen végezett, és Robert Moreno vezetőedző szerződése június 30-án lejárt.

Pirlo a Juventusnál

Andrea Pirlo világbajnok labdarúgó az U23-as csapat edzőjeként tér vissza korábbi klubjához, a Juventushoz. A Sky Sport Italia csütörtöki beszámolója szerint a korábbi kiváló középpályást már ki is nevezték a harmadosztályú (Serie C) együttesnél, a munkáját pedig a Napoli tartalékcsapatának korábbi edzője, Roberto Baronio segíti majd. Ők ketten a 2000-ben Európa-bajnokságot nyert olasz U21-es válogatottban, valamint ugyanabban az évben Sydney-ben az olimpiai csapatban is együtt szerepeltek.

Pirlo játékosként 2011 és 2015 között erősítette a Juventust, majd 2017-ben a New York City FC futballistájaként vonult vissza, és egy évvel később hazájában megszerezte az edzői képesítést. Egy ideig a Sky Sport Italia szakértőjeként dolgozott, majd az edzői pályát választotta, és később a Juventus első csapatát szeretné irányítani.

Jesus a Benfica kispadján

Jorge Jesus elhagyja a Flamengo labdarúgócsapatát, és visszatér Portugáliába, ahol ismét a Benfica kispadját foglalja el. A brazil klub pénteken közölte, hogy nagyon sajnálja a 65 éves portugál szakember döntését, miszerint felbontja a közelmúltban egy évvel meghosszabbított szerződését. Hozzátették: Jorge Jesus visszatér szülőhazájába. A szakember 2019 nyarán ült le a kispadra a Flamengónál, amellyel 13 hónap alatt öt trófeát nyert, közte a brazil bajnokságét és a Libertadores-upáét. Előbbiben tíz év után diadalmaskodott a klub, míg utóbbiban 1981 után másodszor sikerült csúcsra jutnia az együttesnek.

A lisszaboni klub később a közösségi oldalán üdvözölte Jorge Jesust, majd a honlapján közölte, hogy az edző elfogadta az ajánlatukat. Szerződésének időtartamáról viszont nem adtak tájékoztatást.

A Benfica korábbi vezetőedzője, Bruno Lage két héttel ezelőtt nyújtotta be lemondását, miután csapata újabb kínos vereségét szenvedett. A portugál élvonalban a Porto azóta már bebiztosította bajnoki címét, miután szerdai győzelmével behozhatatlan előnyre tett szert a Benficával szemben. Utóbbi így a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül másodikként zár.

Jorge Jesus 2009 és 2015 között irányította már a Benficát, amellyel három bajnoki címet, egy portugál kupát és öt portugál ligakupát nyert, míg 2013-ban és 2014-ben döntőbe jutott az Európa-ligában.

Schürrle visszavonul

Bejelentette visszavonulását André Schürrle, a németek 29 éves világbajnok labdarúgója. Legutolsó klubja, a Borussia Dortmund szerdán közölte, hogy közös megegyezéssel felbontja Schürrle szerződését, amely jövő júniusig volt érvényben. Ezt követően a játékos pénteken a közösségi oldalára posztolt rövid bejegyzésben hozta nyilvánosságra döntését, miszerint profi karrierjét befejezte. Hozzátette: nyitott arra, hogy új fejezetet kezdjen az életében, és nagyon várja már az új kihívásokat.

Schürrle a 2009/10-es idényben a Mainzban mutatkozott be a Bundesligában, majd 2011-ben a Bayer Leverkusenhez került, ahonnan 2013-ban a Chelsea-hez igazolt. Másfél évvel később visszatért a Bundesligába, ahol a Wolfsburgot erősítette 2016 nyaráig, amikor Dortmundba szerződött. Utóbbi gárdában azonban sorozatos sérülései miatt már nem tudott képességeinek megfelelően teljesíteni, az elmúlt két idényben az angol Fulhamnek, majd a Szpartak Moszkvának adták őt kölcsön. Legutóbbi tétmeccsét tavaly decemberben vívta az orosz csapatban.

Az 57-szeres válogatott Schürrle tagja volt a németek 2014-ben világbajnok és 2012-ben Európa-bajnoki bronzérmes együttesének. A Chelsea-vel angol bajnokságot, a Dortmunddal és a Wolfsburggal német kupát, utóbbival német szuperkupát is nyert.

Havertz a Chelsea mellett döntött

Német sajtóhír szerint Kai Havertz a nyáron elhagyja a Bayer Leverkusent, és a Chelsea labdarúgója lesz. A Kicker magazin arról írt, hogy a 21 éves játékos nem tölti ki 2022-ig szóló szerződését a Bundesliga-ötödik klubnál, hanem Londonba igazol. A Sport Bild múlt heti cikke szerint a szélső megkérte a Bayert, hogy engedje el őt.

A hétszeres válogatott Havertzért a Real Madrid és a Chelsea is 80 millió eurós ajánlatot tett, ám a hírek szerint nagyjából 100 millióért vált egyesületet.