2024. március 28., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Milánói ötös Európáért

Gyakorlatilag biztosította Európa-ligás szereplését a Rossoneri – Továbbra is sűrű az élmezőny a Juve mögött
Rebićék esélyt sem hagytak a Bolognának (Fotó: Beta/AP)

Rebićék esélyt sem hagytak a Bolognának (Fotó: Beta/AP)

Valódi gálameccset és gólzáport rendezett a Milan a Serie A hétvégi fordulójában a Bologna ellen, Stefano Pioli legénysége végül fölényes, 5:1-es diadalt ünnepelt. A Rossoneri Saelemaekers pontos befejezésével szerzett előnyt a 10. percben, aki Hernandez lapos, bal oldali beadását helyezte a hosszú alsóba. Negyedórával később Calhanoglu duplázta meg a milánói előnyt, lecsapva a bolognai védelem hátul eladott labdájára. Közvetlenül a pihenő előtt Tomiyasu szépített szépségdíjas bombával, a japán tizennyolcról szedte ki a bal felső pókhálót, ám mint kiderült, ez csak becsületgólnak volt elég. Néhány perccel a szünet után Bennacer tört be a tizenhatosba, és talált be Skorupski kapus mellett (49.), majd Rebić vágta be (57.) Ibrahimović jó ütemű kiugratását. A végeredményt Calabria állította be a hosszabbítás második percében, higgadtan a bal alsóba passzolva Leao kiszolgálása után.

A dobogós helyen álló Atalanta Veronában 1:1-es döntetlent játszott egy viszonylag gyors gólváltást (Zapata, 50., 0:1, illetve Pessina, 59., 1:1) követően. A Sassuolo ugyanilyen eredménnyel hagyta el a pályát a Cagliari otthonában, amivel valószínűvé vált, hogy az idén váratlanul szépen teljesítő gárda az európai helyezésekre nem lesz veszélyes, és a kupagyőztes, jelenleg hetedik Napoli lehet az utolsó csapat, amely jogosul majd a nemzetközi szereplésre.

Olasz bajnokság, a 34. fordulóban: Verona–Atalanta 1:1, Cagliari–Sassuolo 1:1, Milan–Bologna 5:1.

1. Juventus

33

24

5

4

70:35

77

2. Inter

33

21

8

4

72:34

71

3. Atalanta

34

21

8

5

94:44

71

4. Lazio

33

21

6

6

68:35

69

5. Roma

33

17

6

10

61:44

57

6. Milan

34

16

8

10

53:43

56

7. Napoli

33

15

8

10

53:44

53

8. Sassuolo

34

13

9

12

63:58

48

9. Verona

34

11

12

11

42:42

45

10. Bologna

34

11

10

13

48:57

43

11. Cagliari

34

10

12

12

49:50

42

12. Parma

33

11

7

15

45:47

40

13. Fiorentina

33

9

12

12

41:45

39

14. Sampdoria

33

11

5

17

42:54

38

15. Torino

33

11

4

18

41:60

37

16. Udinese

33

9

9

15

31:46

36

17. Genoa

33

7

9

17

40:63

30

18. Lecce

33

7

8

18

41:74

29

19. Brescia

33

5

6

22

30:70

21

20. SPAL

33

5

4

24

23:62

19

A következő fordulóban (július 21., 22., 23.): Atalanta–Bologna, Sassuolo–Milan, Parma–Napoli, Inter–Fiorentina, Lecce–Brescia, Sampdoria–Genoa, SPAL–Roma, Torino–Verona, Udinese–Juventus, Lazio–Cagliari.

Menekülések

A hétvégén fontos összecsapásokat rendeztek a Premier League-ben a kiesés szempontjából. Pénteken még a 36. forduló utolsó meccse volt műsoron, amelyen a West Ham és a Watford gyakorlatilag ki-ki összecsapást vívott azzal a téttel, hogy a diadalmaskodó gárdának többé már nem igazán kell izgulnia a jövő évi helyéért az első vonalban. Ahhoz képest, hogy milyen sok múlott a kimenetelen, a meccs gyorsan eldőlt, hiszen a házigazda Kalapácsosok tökéletesen nyitottak, és bő fél óra alatt eldöntötték a találkozót: Antonio már a 6. percben vezetéshez juttatta csapatát a watfordi védelem bizonytalanságát kihasználva, Souček pompás fejese Bowen beadásából pedig a 10. percben már kétgólos előnyt jelentett a West Hamnek. A találkozó szépségdíjas gólja Rice nevéhez fűződött, aki a bal szélen, 25 méternél kapta meg a labdát, és életerős, pontos lövéssel talált be a hosszú oldalra (36., 3:0). A vendégek a térfélcsere után gyorsan szépítettek, Deeney vágta be Doucoure kapufáról kipattanó lövését (49.), de többre nem futotta erejükből. Vasárnap a Bournemouth otthon kapott ki a Southamptontól, amivel szinte biztosan kiesik az élvonalból.

A Burnley a sereghajtó Norwich otthonában Wood találatával, illetve Godfrey öngóljával győzött, amivel matematikailag megőrizte esélyét egy európai helyezés elcsípésére, tekintve, hogy a legerősebb európai bajnokság valószínűleg 7 csapatot ad majd a következő szezon klubtornáiba.

Angol bajnokság, a 36. fordulóban: West Ham–Watford 3:1. A 37. fordulóban: Norwich–Burnley 0:2, Bournemouth–Southampton 0:2.

1. Liverpool

36

30

3

3

77:29

93

2. Manchester City

36

24

3

9

93:35

75

3. Chelsea

36

19

6

11

64:49

63

4. Leicester

36

18

8

10

67:36

62

5. Manchester United

36

17

11

8

63:35

62

6. Wolverhampton

36

14

14

8

49:38

56

7. Tottenham

36

15

10

11

57:46

55

8. Sheffield

36

14

12

10

38:35

54

9. Burnley

37

15

9

13

42:48

54

10. Arsenal

36

13

14

9

53:45

53

11. Southampton

37

14

7

16

48:59

49

12. Everton

36

12

10

14

42:53

46

13. Newcastle

36

11

10

15

37:55

43

14. Crystal Palace

36

11

9

16

30:47

42

15. West Ham

36

10

7

19

47:60

37

16. Brighton

36

8

13

15

37:53

37

17. Watford

36

8

10

18

34:57

34

18. Bournemouth

37

8

7

22

37:64

31

19. Aston Villa

36

8

7

21

39:66

31

20. Norwich

37

5

6

26

26:70

21

Az utolsó fordulóban (július 26.): Arsenal–Watford, Burnley–Brighton, Chelsea–Wolverhampton, Crystal Palace–Tottenham, Everton–Bournemouth, Leicester–Manchester United, Manchester City–Norwich, Newcastle–Liverpool, Southampton–Sheffield, West Ham–Aston Villa.

Döntőben az Ágyúsok

A hétvégén rendezték az FA-kupa két elődöntőjét. Az első finalista az Arsenal lett, az Ágyúsok hatalmas nyomás alá kerültek a Manchester City elleni ütközeten, de egyszer sem kapituláltak, miközben kevés helyzetükkel jól éltek. Aubameyang az első és a második félidőben is be tudott találni, ami elegendő volt az Arteta-csapat ünnepléséhez. A londoniak egy esetleges kupagyőzelemmel megmenthetik szezonjukat, és az európai porondot is kiharcolhatják, ha a ligában nem is érik el ugyanezt.