2024. április 20., szombat

Nikodémus találkozása Jézussal

„Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.” Ján 3, 1-2
Kedves Testvérek!

Mostani elmélkedésünk témája Nikodémus találkozása Jézussal. Az első kérdésünk, amikor egy emberről olvasunk a Szentírásban az, hogy ki is volt valójában ez az ember? Miért került bele a neve és története a Bibliába? Az idézett bibliai versek csak erre a két kérdésre felelnek: Ki volt és mit tett Nikodémus, a zsidók főembere?
Az első és alapvető meghatározás szerint „egy ember” volt. Valljuk be őszintén, ezzel a meghatározással nem sokra megyünk. Sok ezer éves emberi kultúránk sem elégséges ahhoz, hogy meg tudjuk határozni, kicsoda az ember. Vagy másképpen fogalmazva, mikor lesz emberré az ember. Születése pillanatában, gyermekkorban, nagykorúként, felnőttként? Isten igéjének tanítása szerint az ember akkor lesz emberré, amikor kapcsolatba kerül Istennel. Istennel való személyes közösségben lesz emberré az ember. Nikodémus akkor indult el az emberré vállás útján, amikor elindult Jézus felé. Személyes életünkre vonatkoztatva ezt a kérdést, vajon mi hogy állunk ezzel a történettel? Az emberré válás útján elindultunk-e már Jézus Krisztus felé?
Nikodémus második meghatározása az volt, hogy a farizeusok közül való volt. Számunkra rosszul csengő ez a szó. Azt jelenti, hogy „elkülönült”. A farizeusok mélyebb vallásosságra törekvő emberek voltak, akik elhatárolták magukat a műveletlen, a törvényt nem ismerő tömegtől. Alapjában véve jót akartak. Csak az volt a baj, hogy az emberi vallásosság útján „elcsúsztak”, pontosabban, elveszítették a hit rugalmasságát. Ami nem illett bele a maguk szabta vallásosságukba, azt mint hamis tanítást elvetették. Ezért törtek Jézus ellen is. Nem tudták elfogadni a másságot, azt az újat, amit és ahogy Jézus tanított. Ilyen társaságból, ilyen közösségből indult el Nikodémus, hogy Jézussal találkozzon.

Szólhatunk a nevéről is. Nikodémus a mi anyanyelvünkön azt jelenti, hogy népet vagy népeket legyőző. Nikodémus a nevében hordja a győzelmet, ám ez magában mégsem jelent semmit. Igaz hitre kell jutnia. Az a boldog ember, aki a győzedelmes, az Úr Jézus Krisztus nevéről neveztetik.
Nikodémus továbbá a „zsidók főembere”. Tehát Jézus korában Jeruzsálemben közismert személyiségnek kellett lennie. Azok közül a főemberek közül való volt, akik elzárkóztak Jézustól. Az evangélium éppen azért őrizte meg a történetét, mert Nikodémus kivétel volt. Ő Jézushoz ment. Másként szólt, cselekedett, mint a társai. A János evangéliumában még két alkalommal találkozunk vele. Amikor a többi főember kárhoztatja Jézust és ellene acsarkodik, akkor így szól: „Vajon a mi törvényünk kárhoztatja-e az embert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit cselekszik?” (Jn 7, 51) Tárgyilagosan szólva igyekszik lecsillapítani Jézus ellenségeit. Jézus elítélésekor távol marad a nagytanács üléséről. Csak a Jézus kereszthalála után találkozunk vele újra. Jézus temetésének történetében, amikor azt olvassuk, hogy „Eljöve pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.” (Jn 19, 39) Nagyon értékes feljegyzés ez. Arra lehet belőle következtetni, hogy az első éjszakai találkozás után Nikodémus még más alkalommal is felkereste Jézust. Aki egyszer találkozik az Úrral, az nem teheti, hogy máskor is ne igyekezzék hozzá menni.
Végül a Jézussal való beszélgetés rendjén még egy dolog derül ki Nikodémusról, a zsidók főemberéről. Éspedig az, hogy már idősebb ember volt. Az ilyen korú emberekre az jellemző, hogy már egyre kevesebb lehetősége marad az életben. Ami kevés még maradt, azzal élnie kell. Talán ő is egy nagy lehetőséget lát a Jézussal való találkozásban. Ez viszi az idős Nikodémust Jézushoz.

Az eddigiekben próbáltuk felvázolni, hogy ki volt Nikodémus. Most végezetül egy másik kérdésre keressük a feleletet: Mi lett? Mi volt az a nevezetes dolog, amiért története a Bibliába került? Személyes dolgokat nem tudunk róla, életrajzát sem ismerjük. Egyet tudunk róla, hogy „ez jöve Jézushoz éjjel”. Jézushoz ment, ez a döntő! Az ember szeret beszélni az eredményeiről, sikereiről a győzelmekről, az emberi alkotásokról. Jézusnak a keresése, a hozzá való menekülés viszont nagyon személyes dolog. Amikor Őt keressük, hozzá megyünk, az kizárólag csak kettőnk ügye. Ha tartózkodva, szorongva is, de el kell indulni Jézushoz. Mindenkinek hozzá kell jönnie: közembernek és főembernek, fiatalnak és öregnek, egészségesnek és betegnek, szegénynek és gazdagnak, vallásosnak és nem vallásosnak egyaránt. Akár nyíltan, akár titokban. Az emberi életnek ez az egyetlen igazi nagy lehetősége, ettől függ a legtöbb: az igazi örök élet. Jézus hozzánk jött, hogy mi is hozzá mehessünk, hogy benne és általa mi is találkozhassunk egymással.
Jézus fogadta az éjjeli látogatót. Ő ezt ígéri mindenkinek, aki igényt tart az igazi emberi életre: „és azt, aki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem”. (Jn 6, 37/b) Jézus most is hívogat mindannyiunkat hozzá: „Jőjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11, 28) Régóta hívogat engem is, téged is. Egyszer már indulj el feléje, hogy csak ketten legyetek. Hogy ott legyél Jézus mellett. Ámen.

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)