2024. április 19., péntek

Ismét kényszerpihenőn a Fiat dolgozói

A kragujevaci székhelyű Fiat Chrysler Automobiles (FCA) dolgozói július 31-éig fizetett szabadságon lesznek, a távollétük idején pedig fizetésüknek a 65 százalékát kapják kézhez – közölte a vállalat vezetősége. Nebojša Mandarić, a gyár független szakszervezetének elnöke a Szerbiai Közszolgálati Televíziónak nyilatkozva elmondta, a termelés szüneteltetésének oka megegyezik a korábbival: a gyártás összehangolása a világpiaci kereslettel, amely jelentősen visszaesett a koronavírus-járvány miatt. Az üzem auguszus 3-ától 21-éig is beszünteti a termelést, ugyanis a dolgozók akkor mennek kollektív szabadságra. A munkások augusztus 24-étől 28-áig ismét kényszerpihenőn lesznek a már említett okokból, mivel a Fiat gyár nem halmoz fel készleteket. Mandarić hozzátette, hogy augusztus 28-a után a szakszervezet illetékesei tájékoztatást várnak a gyár vezetőségétől a munka és a termelés további menetéről. Mint ismeretes, a gyár dolgozói március óta voltak kényszerszabadságon, július 7-én pedig ismét elindították a termelést.