2024. április 19., péntek

Elmarad a parasztolimpia

A kenyérszentelőt megtartják

A járványügyi helyzet tükrében a topolyai Gazdakör vezetősége mérlegelte az előállt helyzetet, és olyan döntés született, hogy idén a Vajdasági Parasztolimpiát nem szervezik meg. Korábban még az eddigieknél is tartalmasabb és színesebb műsort terveztek, de az előállt helyzet miatt a halasztás mellett döntöttek szinte egyhangúlag – számolt be róla Tomik Nimród, a Gazdakör alelnöke. Azt is elmondta, hogy ugyanakkor az augusztus 20-ához kötődő kenyérszentelőt az akkor érvényes járványügyi előírások tiszteletben tartásával meg fogják tartani. Amennyiben másként nem, csupán néhány személy jelenlétében, de megszentelik majd az új búzából sült kenyeret.

A parasztolimpia évről évre az egyik legtöbb embert vonzó topolyai rendezvény volt az utóbbi időben. Idén lett volna megszervezve a jubiláris tizedik alkalommal, ismert fellépőkkel, a már ismert és új szórakoztató tartalmakkal. @sz= n T. P.