2024. április 19., péntek

Rendkívüli helyzetek országa

Több mint 30 településen hirdettek rendkívüli helyzetet Szerbiában

A koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt több tucat városban és községben rendkívüli helyzetet hirdettek. Minden város potenciális gócpont - figyelmeztetnek az illetékesek, akik szerint a szigorítások nélkül még rosszabb lenne a helyzet. Még csak most várható a járvány első hullámának második csúcspontja - teszik hozzá. A pénteki szigorítások hatását a következő napokban várják.

Míg az újvidéki kórházak helyhiánnyal küzdenek a tömegesen érkező új fertőzöttek miatt, addig Versecen ellenőrzés alatt tartják a járvány terjedését. A városi kórházban 25 személyt ápolnak az 50 regisztrált beteg közül. Az illetékesek szerint van elegendő hely az intézményben. 

Belgrádban az Arena csarnokaiban 225 beteget ápolnak, a legfiatalabb 21, a legidősebb pedig 85 éves - nyilatkozta a Szerbiai RTV-nek Veljko Milić, a fővárosi ideiglenes kórház koordinátora. Kiemelte, hogy a járvány új hullámának kezdete óta 345 páciens érkezett a csarnokba, ahol jelenleg súlyosabb kórképet mutató fertőzötteket ápolnak, mint a járvány kezdetén a belgrádi vásáron. Szükség esetén a Covid-kórházakba szállítják át a pácienseket - tett hozzá. 

Újabb, kisebb gócpontot jelentett be Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter Gadžinom Hanban, ahol négy esetet regisztráltak a helyi idősek otthonában. A Niši Klinikai Központban a többi lakó tesztjeit is elemzik, ám az eddig regisztrált fertőzöttek jelenlegi állapota bizakodásra ad okot: az időseknek enyhe tüneteik vannak és nincsenek életveszélyben - tett hozzá a miniszter, aki szerint lényeges, hogy a fertőzést időben észlelték. Đorđević emlékeztetett arra is, hogy az érvényben levő rendelkezések szerint az idősek otthonainak látogatása szigorúan tilos, és felhívta az intézményvezetők figyelmét arra, hogy az intézkedéseket tartsák tiszteletben.

Stabilizálódott viszont a helyzet a korábban gócpontként emlegetett Novi Pazarban. Az utolsó három nap adatai szerint stagnál az új fertőztöttek száma, és a kórházban is kevesebb új beteget vesznek fel - adta hírül Mirsad Đerlek, a regionális közkórház koordinátora. Elmondta, hogy míg korábban a Covid-rendelők előtt várakozók száma 400 körül volt, addig szombaton 200-250 vizsgálatot végeztek el. A kórházban már 20 körülire csökkent a napi felvételek száma, ami jelentősen kevesebb a korábban 100 körül ingadozó új betegek számától. A helyzet a közeli Tutinban is csillapodott, ám Sjenicáról továbbra is sok beteg érkezik - számolt be a helyzetről a kórház koordinátora. 

A leskováci Covid-kórházban 144 beteget ápolnak, közülük 71-en lélegeztetőgépen vannak. Az orvosok szerint súlyos az állapotuk - jelentette a Szerbiai RTV, amelynek információi szerint tegnap egy vlasotincai páciens hunyt el abban az intézményben, ahonnan szombaton 13 gyógyultan távoztak, és ugyaennyi új beteget vettek fel. A jablanicai körzetben 1100 fertőzöttet tartanak nyilván: az elvégzett tömeges tesztelések szerint a lakosság 10 százalékánál kimutatták a Covid19-megbetegedést. 

Mint ismeretes, szombaton csaknem négyszázzal emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma Szerbiában és 9-en hunytak el a betegség szövődményeinek következtében.