2024. április 20., szombat

Épül és szépül az iskolaudvar, a tornaterem

Moholon az általános iskolában november végéig befejeződnek a felújítási munkálatok

A moholi Novak Radonić Általános Iskolában kora tavasszal kezdődtek meg a nagyszabású felújítási munkálatok. Ezek során az iskolaépületben felújítják a fűtési rendszert és lecserélik a fűtőtesteket, megújul a tornaterem, az iskolaudvarban két korszerű sportpályát alakítanak ki, valamint parkolóhelyeket építenek az intézmény körül. A beruházást többnyire a köztársasági kormány közberuházási irodája finanszírozza, mégpedig 131 millió dinárral, kisebb összeggel Ada község önkormányzata is hozzájárul a költségekhez.

Az iskola dolgozói kitakarították a megújult tornaterem környékét (Csincsik Zsolt felvétele)

Az iskola dolgozói kitakarították a megújult tornaterem környékét (Csincsik Zsolt felvétele)

A moholi iskolában december elejéig kellett volna a kivitelező cégnek befejezni a munkálatokat, de Rade Radulaški iskolaigazgató elmondása szerint várhatóan előbb, már november végére befejeződnek.

– A kivitelező cég dolgozói az udvaron a betonalapot öntik a két sportpályának, amelyen kosárlabda-, valamint kézilabda- és kispályás focipályát alakítanak ki. A kibetonozott pályákra tartánborítás kerül. Az elsődleges tervek szerint multifunkcionális sportpályát terveztünk, de ezt az elképzelésünket megváltoztattuk. Először egy pályát terveztünk, amelyen lehetett volna kosárlabdázni, kézilabdázni és focizni, de ezen kevés gyerek fért volna el, ezért módosítottuk a tervet. Az udvar egy részét már kibetonozták, a héten pedig érkezik a behaton térkő, amely rákerül a betonfelületre. A tornaterem felújításából a lapozás és a mellékhelyiségek berendezése, valamint a homlokzat festése maradt hátra, a többi már készen van. Július elején Ada község önkormányzata megvásárolt az iskola mellett egy házat, amelyet lebontunk. A héten az iskola szomszédságában megvásárol egy újabb házat is, amelyre szükségünk van, hogy a helyén kialakítsuk a bejáratot és a biciklitartót a gyerekeknek.

A moholi iskolában megkezdték a régi épület lebontását (Csincsik Zsolt felvétele)

A moholi iskolában megkezdték a régi épület lebontását (Csincsik Zsolt felvétele)

Megkezdődött a parkoló és az Október 8. utca felőli bejárat kibetonozása is. Ezen a szakaszon 18 parkolót alakítunk ki. Egyelőre szünetel a központi fűtésrendszer felújítása, mert várhatóan leszereljük a föld felszíne fölött, az udvaron áthaladó vezetékeket. Ezeket a földbe helyezzük, és úgy vezetjük be az iskolaépületbe, ahonnan széthúzzuk a csöveket az épületben. A kérelmet július elején küldtük el a közberuházási irodához egy másik kéréssel együtt, amely szerint egy plafonszakaszon a lambériát gipszlapokra cserélnénk – magyarázta Rade Radulaški iskolaigazgató. Majd hozzátette, hogy ezek a munkálatok jelentik az iskolaépület felújításának első fázisát. Már tervezik a második fázist is, amelyhez készül a tervdokumentáció, és amely jövőre valósulna meg. Ez a fázis magában foglalná az iskolaépület teljes felújítását, mégpedig a tetőszerkezet cseréjét, a padlózat, a plafon és a mellékhelyiségek felújítását. Továbbá hozzáépítenének az iskolaépülethez egy új szárnyat, ahol konyhát és ebédlőt, két tantermet, illetve három műhelyt alakítanának ki az iskolát karbantartó személyzetnek. Az iskolaigazgató elmondta, hogy a kazánház megmaradna a régi helyén, viszont az új épületszárnyat a régi műszaki szaktermeknek és műhelyeknek helyet adó épület helyén építenék meg. A hétvégén emiatt munkaakciót tartottak mintegy száz helybeli lakos, az iskola tanárainak és dolgozóinak részvételével, akik az udvart takarították, és megkezdték az épület bontását. Az iskolaigazgató megjegyezte, hogy azért kezdtek most bele a bontási munkálatba, hogy utána azt ne a megújult udvaron keresztül kelljen elvégezni.