„Abban az időben: Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a Nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!” Mt 13, 1-9
Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban a magvetőről szóló példabeszédet hallhattuk. Jézus példabeszédekben szólt a kortársaihoz, ily módon tanítását egyszerűen, röviden és érthető módon adta elő. A nép nyelvén beszélt a hallgatósághoz. A példabeszéd egy olyan előadásforma, amelyben az előadó egy hasonlatban próbálja elmondani a tézisét, amelyet a hétköznapi egyszerű életből merít, azért, hogy minél közelebb kerüljön a hallgató az üzenethez. Jézus a magvetőről szóló példabeszédben Isten országának titkait akarja megvilágítani számunkra. Az elhangzott történet világos és érthető lehetett a Jézust körülvevő embereknek, hiszen a földműves munka ismert tevékenység volt Palesztinában. De mégis szükség volt a magyarázatra, hogy megértsék a példabeszéd mondanivalóját. Sőt Jézus ki is hangsúlyozza, „Nektek adatott meg, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait” Vagyis ez azt jelenti, hogy nem elég felületesen meghallgatni a tanítást, hanem törekednünk kell a mélyebb szemlélésre, a szívvel való látás gyakorlására, ha igazán tanítványok akarunk lenni. Jézus ezzel a példabeszéddel a kérges szíveket akarta feltörni. Figyelemfelkeltésként mesélte el, mert tudta, hogy nem mindenki érti, de aki igazán tanítvány akar, lenni az meg fogja kérdezni a magyarázatot is. A tanítványok pontosan így tettek, és Jézus elmagyarázta nekik a példabeszéd értelmét. Ez a magyarázat a mi életünkre is vonatkozik. Ott van a mag, ami Isten igéje. A magvető Jézus Krisztus, aki kétezer évvel ezelőtt Ő maga vetette a magot, hirdette Isten Országának örömhírét, majd pedig tanítványaira bízta ezt a feladatot, ugyanígy miránk is. Akkor ott van a föld, ami az emberi szívek állapotát jelenti. Milyen is ez a föld a példabeszédben? Milyen a mi szívünk állapota? Bizony mondhatni, hogy nem mindig egyforma a szívünk helyzete. Megtalálhatók benne ugyanazok a rétegek, amelyek a példabeszédben is jelen vannak. És elgondolkodhatunk azon, hogy most milyen a szívünk talaja. Szemléljük magunkat most úgy, mint földet, mint talajt, amelynek az a feladata, hogy befogadja az isteni Ige magvait. Mit találunk ott legbelül? Köves talajt? Ott a mag gyorsan kikelt, mert nem került mélyen a földbe. A perzselő Nap hamar kiszárította, mert nem volt elég nedvessége sem, tápláléka sem. Tehát örülök a krisztusi tanításnak itt a templomban, de visszatérek a „világba”, a szürke hétköznapokba, és jól megvagyok úgy, ahogy eddig voltam. Nem adok tovább semmit abból, amit itt kaptam. Ezután következik a tövises talaj. A magok tövisek közé hullottak. Egy darabig együtt nőttek a tövisekkel, gazzal, mindaddig, amíg azok el nem vették tőlük a vizet, a táplálékot, a levegőt. Egyszóval életképtelenné tették őket. A gazok és a tövisek gyorsabban növekedtek, mint a kikelt búza és elfojtották őket. Ez azt jelenti a mi életünkben, hogy Isten már nem áll az első helyen az életünkben. Vannak fontosabb dolgok is, mint például az anyagiak. Túl nagy teret adunk a világias gondolkodásnak. Nagy Szent Gergely pápa a következőket mondta ezzel kapcsolatban: „Lám a gazdagságot és a fényűző életmódot az emberek nem szúró tövisnek, hanem kívánatos, kellemes környezetnek képzelik, pedig ezek rontják meg az ember szívét úgy, hogy már nem is képes ízlelni a szeretetet, és befogadni az Isten szerinti gazdagságot.” Nem tudom elengedni, és Istenre bízni dolgaimat. Meg kell felelnem a munkahelyi elvárásoknak, a családom, a szomszédjaim igényeinek, saját boldogságomnak. Istenre már nem is jut időm. A tövises talaj után a jó föld következik. Vajon én magam is jó föld vagyok? Igen mindnyájunkban ott van a jó föld is. De ezt kellőképpen kell gondoznunk és ápolnunk, hogy mindennap be tudjuk fogadni Isten termő igéjét. Elő kell készítenünk a szívünk talaját az imádsággal, bűnbánattal, Isten őszinte keresésével. A köves részeket eltávolítani, a töviseket és a gazokat pedig kigyomlálni. Fáradságos munka, de csak így tudunk mi is a talaj jóságának megfelelően több termést hozni: harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést. A jó talajon múlik az egész, vagyis a szívem jóságán, Isten iránti szeretetemen, és nyitottságomon. Amikor kimegyek a templomból, igyekszem tettekre váltani a hallott tanítást, otthon a családban, a szomszédokkal való kapcsolatomban, a munkahelyemen is azt teszem, amit az Úr kér tőlem. Hagyok időt Istennek, hogy szeressen, és magamnak, hogy ezt észrevegyem. Így majd látszani is fog rajtam, hogy Isten nagyobb boldogságot és gazdagságot tud adni, mint a világ.
Ámen.
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
