2024. március 29., péntek

A tópart karbantartói

Füvet nyírnak, tereket rendeznek a Komgradban – A kéményseprő-szolgálat várja az igényléseket

 A közterek karbantartási és tájrendezési munkálataira helyezte a fő hangsúlyt az elmúlt hetekben a topolyai Komgrad Kommunális Közvállalat csapata. A nyári hónapokra jellemző fürdési idény kellős közepén járva fokozottabb figyelmet fordítanak a Topolyai-tó partjára, Vajdaság legtisztább vizű szabadtéri strandjának és sétányának rendbetételére.

Domány Dudás Diana, a közvállalat igazgatónője elmondta, hogy naponta begyűjtik a tópart strand részéről a szemetet, illetve rendezik a forgalmasabb helyeket, kaszálják a füvet.

– A fürdőzők, a pihenni vágyók érdekében nagy figyelmet fordítunk az illemhely működtetésére. A szezon előtt a sétány bizonyos fából készült dísz elemei kisebb felújításon estek át, ez alatt értem a mólókat és a turisták pihenésére szolgáló part menti padok nagy részét. Habár a játszótéri elemek karbantartása nem a mi feladatkörünk, de a mólók rendbetétele mellett ezt is megoldottuk a Topolyára érkező legifjabb vendégek biztonsága érdekében. Közvállalatunk már több éve sikeresen együttműködik a topolyai helyi közösséggel, amely biztosítja a felújításra szánt anyagi hátteret, mint ahogy a toalett fenntartásához szükséges higiéniai eszközöket. A Komgrad pedig ehhez a munkaerőt adja, ami, mint tudjuk, nem egyszerű dolog az utóbbi időben. – hangsúlyozta Domány Dudás Diana, mint ahogy azt is, hogy a közvállalat csapatának rengeteg teendője akad a köztereken ezekben a napokban, különösen egy-egy csapadék után, de lehetőségeikhez mérten igyekeznek teljesíteni a feladataikat.

– Természetesen a város több részén is folyamatosan zajlik kaszálás, térrendezés, a teendőink halmozódása miatt azonban mindig akad egy-egy köztér, városrész, ahol úgy tűnhet, hogy a természet gyorsabb volt mint mi, és a munkálatokkal picit lemaradtunk, de igyekszünk mihamarabb bepótolni a hiányosságokat – nyilatkozta az igazgatónő, aki elárulta azt is, hogy augusztus elejéig várják azoknak a jelentkezését, akik a Komgrad által működtetett fűtésrendszerre szeretnének rákapcsolódni. Emellett felhívta a topolyaiak, illetve valamennyi községbeli településen élő érintett polgár figyelmét, hogy az évnek ebben a szakaszában fogadja a közvállalat kéményseprő-szolgálata a háztartások tisztítási igényét a 024/712-510-es telefonszámon, a komgrad@stcable.rs e-mail-címen, illetve a közvállalat Facebook-oldalán. A munkálatokat augusztusban kezdik, a lakossági igénylések alapján. A Komgrad közvállalat továbbá kéri a lakosságot, hogy a nyári nagy melegek beköszöntével szorítsák a lehető legracionálisabb keretek közé a csapból folyó ivóvíz használatát. Az illetékesek ugyanis tudatosítani szeretnék, hogy ha vezetékes vízzel locsolják a kerteket vagy töltik az udvari medencéket, az leterheli a rendszert, és fennakadások keletkezhetnek a hálózat kapacitásában.

A temetkezési számarányokat, és a sírkertek méretét figyelembe véve hamarosan betelnek a topolyai temetők. Ez oda fog vezetni, hogy kénytelenek lesznek felszámolni azokat a sírokat, amik után nem fizetik az illetéket a hozzátartozók. A Komgrad közvállalat értesíti az érintett lakosságot, hogy azok a magánszemélyek, akiknek van a birtokában temetkezési hely, illetve olyan bérleti szerződéssel rendelkeznek, ami lejárt, kötelezettségük azt meghosszabbítani. Erről a következő időszakban az adatok feldolgozásának ütemében, írásban értesítik az érintetteket.