2024. március 28., csütörtök

Természet és történelem

Végére ért az idegenforgalmi jellegű kirándulás

A még két évvel ezelőtt elkezdődött IDENTIS határon átívelő projekt vajdasági része kedden lezárult. A koronavírus-járvány sajnos több helyen is keresztbe tett a szervezőknek, ezért a túra utolsó napi programja a rendelkezésre álló kevés idő és a sok látnivaló miatt nagyon sűrűre sikeredett. A többnyire újságírókból álló csoport az óbecsei szállásuk elhagyása után a helyi városi múzeumba látogatott el, a csoport itt egy kiállítást tekinthetett meg a bánsági magyarság történetéről és építészeti sajátosságairól.

Az écskai kastély (Fúró Dénes felvétele)

Az écskai kastély (Fúró Dénes felvétele)

Nemanja Karapandžić történész, a városi múzeum kusztoszának elmondása szerint a mostani kiállítás anyaga elsősorban a közép-bánsági települések lakosságának történetét mutatja be, de ez vonatkozhat a Tisza-mentén található magyar településekre is.
– A kiállítás a magyarság ezen vidékekre való letelepülésének rövid történelmi bemutatása mellett főképp az építészeti stílusukra és sajátosságaikra helyezi a hangsúlyt – mondta Karapandžić.

Ezt követően a csoport ellátogatott Csúrogra és a Holt-Tisza partján álló vendéglőben pihentek meg. A következő úti cél a Zsablya és Nagybecskerek közötti golfközpont volt, ahol a kirándulás résztvevőinek lehetőségük volt megismerkedni a golfozás fortélyaival. A közelben található csárdában elfogyasztott finom ebéd után a Császár-tó felé vették az irányt, ahol a hajóút során az érintetlen természet csodáiban volt alkalmuk gyönyörködni. Az utolsó állomás Écska volt, ahol a magányosan álló, rossz állapotban lévő, de még így is csodálatra méltó római katolikus templom mellett elhaladva, annak közvetlen szomszédságában található kastélyba is ellátogattak a kirándulók.

Tatjana Skrlatović, az écskai kastély recepciósa elmondta, hogy ezt a történelmi helyet minden évben számos turista keresi fel, akik élvezik a kellemes környezetet és az ódon épület is vonzó a számukra.
– A Lázár család 1816 és 1820 között építtette fel ezt a kastélyt, amelynek udvarában legelőször csak gazdasági épületek kaptak helyet. Napjainkban 45 szobával rendelkező hotelként és vendéglőként üzemel. Az udvarában parkot is kialakítottak, amelyet számos szobor díszít, ezek közül külön ki kell emelni a vadászok védőszentjét, a Szent Hubertuszt ábrázoló alkotást – mondta Skrlatović.

Hozzátette, hogy a kastély közelében található monumentális római katolikus templom, a víztorony és a szép környezet is vonzó turisztikai célponttá teszik Écskát.

A kirándulást vacsorával és kedélyes beszélgetéssel zárták a résztvevők.