2024. április 20., szombat

Fedezzük fel értékeinket!

Folytatódott az idegenforgalmi kirándulás

Az IDENTIS határon átnyúló idegenforgalmi hálózat projektuma, amely Vajdaság és Csongrád-Csanád megye között valósul meg, hétfőn is folytatódott. A szervezők célja ezzel a programmal, hogy új, innovatív módon alapozzák meg a térség idegenforgalmának fejlesztését a jövőben. Többek között tematikus szemináriumokat és workshopokat rendeznek. Elkészült egy közös turizmusfejlesztési stratégia is, melyben tematikus útvonalakat határoztak meg. A hét elején újabb helyeket igyekeztek felkeresni a tartomány területén az újságírók és a projektben részt vevő szervezetek képviselői. A koronavírus-járvány miatt az eredetileg háromnaposra tervezett kirándulást lerövidítették két napra. A kirándulás első napján, hétfőn a mintegy húsz főből álló csoport Óbecsén gyűlt össze, majd az ebéd elköltése után megtekintette a közelben található hajóáteresztő zsilipet, amely Kiss József mérnök kiváló tervezési munkáját dicséri.

Az aracsi Pusztatemplom (Fúró Dénes felvétele)

Az aracsi Pusztatemplom (Fúró Dénes felvétele)

Dušan Opinćal történész elmondása szerint az első csatornázási munkálatok vidékünkön 1793-ban kezdődtek el, mégpedig azzal az elsődleges céllal, hogy lerövidítsék a hajózási utat a Tisza és a Duna folyók között.
– Először Bácsmonostortól Bácsföldvárig lett kiásva a csatorna, amelyet később Bezdánig és Óbecséig hosszabbítottak meg. Az itt látható hajóáteresztő zsilipet 1896-ban helyezték működésbe, amely Európa első ilyen jellegű szerkezete, és üzemeltetéséhez saját maga fejlesztett áramot. A kiemelten védetté nyilvánított műemlék 1975 óta nem üzemel – mondta Opinćal.

Ezt követően a csoport Aracs ősi templomának romjai felé vette az irányt.

Saša Duin, a Törökbecsei Turisztikai Szervezet elnöke elmondta, hogy a Benedek-rendi apátság temploma a jelenlegi formáját a 13. században nyerte el, a törökök azonban a 16. században feldúlták.
– A török hódoltság ideje óta folyamatosan pusztulóban van a templom. A kilencvenes években indult el egy kezdeményezés ennek a jelentős emlékhelynek a megóvására, hogy a következő generációk számára is megmaradjon – jelentette ki Duin.

Hozzátette, hogy az utóbbi években számos hagyományápoló rendezvényt tartanak itt, és a résztvevők visszajelzései alapján egyfajta pozitív energia veszi körül ezt a történelmi emlékhelyet.

A kirándulók ezt követően Törökbecsén meglátogatták a Glavaš-emlékházat, majd visszatértek Óbecsére, ahol a Fantast kastélyt is körüljárták.