2024. április 19., péntek

Titokzatos védőoltás, derűlátó gazdasági prognózis

Az államfő aggódik a járványhelyzet és az egészségügyi rendszer leterheltsége miatt

– Reményeim szerint Szerbia az év végéig rendelkezni fog a koronavírus elleni védőoltással, arra fogunk törekedni, hogy az első 30 ilyen ország között legyünk – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök mai nyilatkozatában a Dedinje 2 belgrádi érrendszeri klinika építési munkálatainak megtekintése során.

Egészségügyi és gazdaságpolitikai kérdések is felmerültek. Ismertette az újságírókkal, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások egy országgal, amely már ad oltást a polgárainak. Nem pontosította, melyik állammal tárgyal Szerbia, s milyen eredményeket mutat a védőoltás az adott országban.

– Egyeztetünk egy országgal, amelynek van védőoltása. Ott már a tesztelési időszak is véget ért, és egy bizonyos számú polgárnak már beadták a vakcinát. Reméljük, hogy mi is megszerezzük ezt a szert, ami teljes védelmet nyújtana, és megmentené a szerbiai lakosokat és a gazdaságot egyaránt – fogalmazott az elnök.

Vučić elmondta, Szerbia jelenleg nagymértékű fertőződéssel néz szembe.

– Belgrád és Újvidék ismét vezet az új fertőzöttek számának tekintetében, lassan nem tudjuk, hova elhelyezni a betegeket. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de nem értem azokat, akik nem figyelnek eléggé a nemzet egészségére.

Az államfő arról is beszélt, hogy a környező, hasonló méretű országokhoz képest arányosan kilencszer több tesztet végeznek az országban, de a tesztelés folyamatát fel kéne gyorsítani, hogy 24 órán belül mindenki megkapja a vizsgálat eredményét. Azzal számol, hogy a következő napokban ismét több fertőzött jelentkezik, egészen addig, amikor már nem hatnak ki a megtartott gyülekezések a fertőzések számára. Vučić aggodalmát fejezte ki az egészségügyi rendszer helyzete kapcsán. Már minden lehetséges kórházat Covid-kórházzá alakítottak át, egyszerűen nincsenek további kapacitások, miközben egyre többen érkeznek súlyosabb kórképpel – tette hozzá.

Beszélt a gazdasági kihívásokról is, mint mondta, Szerbia nincs könnyű helyzetben, de könnyebb a helyzete, mint más országoké. Hozzátette, hogy nem kell tartani a közszférában a béreknek és a nyugdíjaknak a csökkentésétől. Más országokban is növekszik a koronavírus okozta helyzet miatt az államadósság. Elmondása szerint Szerbiában jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 57 százalékát teszi ki, másutt a 200 százalékát is eléri. Példaként megemlítette Olaszországot, ahol a GDP 150 százalékán áll a tartozás, Görögországot, ahol meghaladta annak 200 százalékát is. Franciaországban, Horvátországban, Montenegróban is növekszik az államadósság.

– A világon sehol sem könnyű ma a helyzet, így Szerbiában sem, de könnyebb, mint Európa más államaiban. Javulni fog azonban ez az állapot, az emberek szabadon költhetik a pénzüket, nem kell attól félniük, hogy akár egy napot is késnek a közszférában bérek vagy a nyugdíjak – jelentette ki.