2024. március 28., csütörtök

Házhoz jön az ingyenes facsemete

Novemberben egymillió kőrisfát osztanak ki civil szervezetek Szerbiában

Egymillió kőrisfacsemetét osztanak ki ingyen novemberben, a Zöld Fejlődési Központ és a Let’s do it, Serbia által szervezett Ültesd el a saját fádat! akció keretében. A facsemetéket fuvarszolgálat szállítja majd házhoz.

A két civil szervezet ötödik alkalommal szervez ilyen akciót, de a járványhelyzetre való tekintettel az idén nem lesznek tömeges önkéntes faültetési akciók, ehelyett kerül sor a facsemeték kiszállítására.

„Családtagjaikkal és a barátaikkal, az udvaron vagy más szabad területen ültessék el a saját fájukat. Ha ez megtörtént, fényképezkedjenek le mellette és küldjék el nekünk a felvételt, amit közzéteszünk a honlapunkon. Várjuk adományozók – kis- és nagyvállalatok, állami és helyi intézmények – jelentkezését is, akik segíteni tudják ennek a nemes akciónak a sikerre vitelét” – áll többek között a szervezet felhívásában.

Az érdeklődők a https://posadisvojhlad.rs/prijava oldalon tölthetik ki a jelentkezési lapot, és az ott megadott címre novemberben küldik a futárszolgálattal az ingyenes facsemetét. A kiszállításért sem kell majd fizetni.

A honlap adatai szerint egy ember évente nagyjából 9,5 tonna levegőt lélegez be, ebből 740 kg oxigén – egy személy oxigénszükségletét 7-8 fa tudja biztosítani. Erdősültség tekintetében Szerbia alig 28 százalékos eredménye messze az Európai Unió 43 százalékos átlaga alatt van. Vajdaságban ez a szám mindössze 6,37 százalékot tesz ki.