2024. március 29., péntek

Sport a mai napon

Gyakran esik meg, hogy valaki egészen véletlenül találja meg a számára leginkább megfelelő sportágat. Egyik sportban kezdi, nem is indul rosszul, azután megtetszik neki egy másik, és abban marad egész további életében. Így szól az egykori Jugoszlávia első olimpiai érmes atlétája, a bjelovari születésű Ivan Gubijan életének meséje is. Sokan biztosak voltak benne, hogy kiváló tornász lesz, ám egészen véletlenül a kalapácsvetők között kötött ki, és a II. világháborút követő években a világ egyik legjobbja lett.

Ivan Gubijan 1923. július 14-én született Bjelovarban. Korán apja nélkül maradt, és már gyerekkorában az iskola mellett munkára kényszerült, hogy így segítse anyját és öccsét. Ez talán nem is volt rossz, bár eleinte nem lelkesítette, hisz gyorsan megerősödött, és váltott kézzel egyhuzamban akár négy köbméter fát is össze tudott vágni. Kiderült időközben, hogy tehetséges a szertornára, és 14 évesen a helyi Sokol tornaegyletbe irányították, onnan pedig Ljubljanába Boris Gregorka híres edzőhöz, aki később Miroslav Cerarból faragott világhírű tornászt. Gyorsan haladt, különösen a korláton és ugrásban jeleskedett, és 17 évesen már olimpikon lehetett volna, ám az 1940-es tokiói ötkarikást a II. világháború miatt lemondták.

A háború idején a tornatermekből raktárak lettek, így a sport szeretetével megfertőződött Ivan Bjelovarban a focipályán kötött ki, és a BSK kapusa lett volna, ha egy napon a segédpályán nem lát meg egy furcsa, számára ismeretlen szert, drótos golyót dobáló embert, akinek a melegítőjén egy nagy C betű volt. Nézte, mit csinál, majd kérte, hadd próbálhassa meg. Néhány nap múlva az idegen végre megszólalt, kiderült, hogy a Chiléből (onnan a C betű) hazatért és Bjelovarban nősült Pedro Goić, Amerika bajnoka, és hajlandó tanácsokkal ellátni.

A háború után Gubijan részt vett az első nagyszabású tornászbemutatók megszervezésében, és Zágrábban indult egy 1500 méteres futamon is, ahol megismerkedett Franjo Mihalićtyal, aki maratonfutóként 1956-ban Jugoszlávia második olimpiai érmese lett. Mindketten a hadseregben szolgáltak, és 1945-ben együtt irányították át őket Belgrádba, az újonnan alakult Partizanba. Gubijan 1946-ban ott volt Oslóban az Eb-n. Utolsó lett, ami még keményebb edzésre ösztönözte. Két évvel később, immár első olyan versenyzőként a világon, aki négy fordulattal dobott, nagy barátja, a magyar Németh Imre mögött 54,27 méterrel második lett. Ezüstérme akkora meglepetésként hatott, hogy a szervezők még zászlót sem biztosítottak az eredményhirdetésre, Gubijan pedig tornásznapjai emlékére és a közönség örömére a dobogóról látványos szaltóval szállt le. Legjobbját, az 59,69 métert 1955-ben az isztambuli Balkán-bajnokságon dobta, amikor a világcsúcstartó 60,34 méterrel a magyar Csermák József volt.

Gubijan az 50-es évek végén edző lett, ő irányította a később országos csúcstartó Krešo Račićot, Srećko Štiglićet és Zvonko Bezjakot is, néha, még jóval 50 felett is beszállt a versenybe, és az ob-n dobogós is volt. Felesége sehogyan sem értette, mit keres abban a korban a stadionban, ahelyett hogy kártyázna vagy sakkozna, mint kortársai. 2007-ben, felesége halála után betegedett meg, és 2009. január 4-én hunyt el.