2024. április 18., csütörtök

Ifj. Placido Domingo írta a Virtuózok főcímzenéjét

Vasárnapig várják a szerbiai jelentkezőket is

Ifj. Placido Domingo írta a főcímzenét a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor hatodik évadához, amely a Visegrádi Négyek tagállamai (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) mellett Szerbia tehetségeit is bemutatja majd.

A Virtuózok idei műsorfolyama kilép a határokon túlra, ezzel már öt ország tehetségei mutathatják meg a tehetségüket 70 milliós közönség és komoly nemzetközi zsűri előtt – mondta el az M1 aktuális csatorna keddi adásában a Virtuózok alapítója.

Peller Mariann hozzátette, mindegyik országból négy-négy fiatal tehetség kerül be a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsorfolyamba; a mostani, nemzetközi mezőnyben az eddigi győztesek is indulhatnak.

A jelentkezési korhatár a zenész szólistáknál 18 év, az énekeseknél 20 év lesz; a nevezéseket vasárnapig várják a jelentkezes.virtuozok.hu weboldalon.

A négy-négy indulót mindegyik országban nemzeti zsűri választja ki, majd a műsorfolyam nemzetközi zsűrijében a résztvevő országokat egy-egy zsűritag – Magyarországról Miklósa Erika operaénekes – képviseli – számolt be Peller Mariann.

Ifj. Placido Domingo elmondta: azért fontosak a Virtuózokhoz hasonló tehetségkutatók, mert sok fiatalt inspirálnak, megmutatják, mit lehet elérni már ifjú korban is, persze csak sok-sok munkával. A Virtuózok ráadásul az emberi oldalát is felmutatja a zenélésnek, és arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a pop-, hanem a klasszikus zenében is komoly eredményeket lehet elérni már fiatalon – emelte ki a spanyol zeneszerző.

Ifj. Placido Domingo elmondása szerint a Virtuózok hatodik évadának általa írt főcímzenéjét hétfőn vették fel, és elégedett az eredménnyel. Mint megjegyezte, egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.