2024. április 18., csütörtök

Feltételekhez kötötték az uniós hitelfelvétel támogatását

Elfogadta a magyar parlament a kormánypártoknak a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslatát. Az Országgyűlés határozatban szabott feltételeket a kormánynak ahhoz, hogy miként támogathatja az Európai Unió koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelének felvételét.

A képviselők 128 igen szavazattal, 16 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá kormánypárti képviselők erről szóló javaslatát.

A Ház döntésével felhívta a kormányt arra, hogy az uniós hitelfelvétel során tartsa be azt az alapelvet, hogy az azonos helyzetben lévő tagállamok azonos elbánásban részesüljenek, a gazdagabb tagállamok polgárai pedig ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai.

A parlament kikötötte azt is, hogy a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni, politikai pártok és politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek uniós forrásból nem támogathatók; a források politikai és ideológiai feltételekhez kötése pedig elfogadhatatlan a jogállamiság címszó alatt.

A FELTÉTEL: POLITIKAI FELTÉTELEK NÉLKÜL

A határozati javaslatot kormánypárti képviselők terjesztették elő. Kövér László (Fidesz) házelnök expozéjában kijelentette: az Országgyűlés nem fog az Európai Unió helyreállítási csomagjához kötött semmilyen politikai feltételt elfogadni. Kiemelte: ha az uniós tagállamok közösen veszik fel a hitelt, a feltételekről is közösen kell dönteniük.

Erre a hitelre Magyarországnak nem lenne szüksége, de a déli tagállamok iránti szolidaritásból és az EU működőképességének megőrzése érdekében egyszeri, a rendkívüli helyzet által kikényszerített kivételes eszközként hajlandó hozzájárulni – közölte. Hozzátette: de csak akkor, ha mindez kizárólag az EU bajba jutott gazdaságainak stabilizálását és az egész gazdasági közösség versenyképesebbé tételének megalapozását, nem pedig a IV. Német-római Szent Birodalom létrehozatalának előmozdítását szolgálja.

A házelnök kifejtette: a járvány okozta gazdasági krízis jóval enyhébbnek ígérkezik Közép-Európában, mint az EU régebbi, jellemzően déli tagállamaiban. A Nemzetközi Valutaalap szerint a járvány következményeként az EU idei gazdasági visszaesése eléri a 7,1 százalékot, a déli tagállamoké pedig a 8–10 százalékot, ezzel szemben Magyarországon – amelyet az IMF a gazdaságilag legstabilabb vizsgált országnak tart – ezt csak 3,1 százalékra valószínűsíti – mutatott rá.

Úgy vélte, a magyar kormány a gazdasági visszaesés mérséklése és a munkahelyek védelme érdekében időben és jó döntéseket hozott. Ezért Magyarország – pénzügyeinek, államháztartásának rendbetétele, a gazdaság növekedési tartalékainak mozgásba hozása és a családok megerősítése után – önerőből is képes kilábalni a jelenlegi gazdasági nehézségekből, nincs szüksége semmilyen uniós mentőövre, és a válságkezelés tervezett európai uniós megoldásával nem is ért egyet – mondta.

Közölte: az EU Bizottsága kidolgozott egy helyreállítási tervet, amely nem veszi figyelembe sem az országok egy főre jutó nemzeti össztermékének mértékét, sem az országok méretét, sem az országok gazdasági problémáinak különbözőségét, így az igazságtalan, a gazdagabb országokat előnyben részesíti a szegényebbekhez képest, a gazdaságaikat okos és figyelmezett politikával rendbe tevő országokat bünteti, míg a fegyelmezetlen költségvetési politikával magukat adósságba verő országokat jutalmazza. Emellett ismét „a brüsszeli bürokrácia egójáról szól: ők már megint jobban akarják tudni, mi a jó megoldás, mint a kormányok” – fogalmazott.

Megjegyezte: mindezt meg kívánják fejelni a jogállamisági kondicionalitással, azaz egy homályos, definiálatlan eljárásrend keretében a pénzek kifizetését össze akarják kötni az EU globalista, bevándorláspárti, nemzet-, hagyomány- és családellenes, egyre agresszívebb és egyre destruktívabb elitje által megfogalmazott politikai kívánalmaknak való megfelelés kötelezettségével.

Kövér László hangsúlyozta: a Haza azonban nem eladó, ezért nem lehet önként felcsatolni a nyakörvet, amelyen a lánc végét olyanok fogják, akiknek feltett szándékuk a közép- és kelet-európai kisállamok újbóli gyarmati alávetése.

KORMÁNYT KÖTELEZŐ DÖNTÉS

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felszólalásában aláhúzta, a kormány és a miniszterelnök is kötelező mandátumként tekint majd az Országgyűlés most elfogadni tervezett határozatára.

A kabinet álláspontját ismertetve elmondta, az Európai Unió azért készül – eddig nem látott – közös hitelfelvételre, mert egy hasonló mentőcsomag nélkül veszélybe kerülne jó néhány déli tagállam fizetőképessége. Kiemelte, Magyarország jó szövetséges, szolidaritása pedig odáig terjed, hogy kész hozzájárulni egy olyan hitelfelvételt célzó lépéshez, amely idegen a magyar kormány politikájától.

AZ EGYET NEM ÉRTÉS ŐSI ÚTJÁN

A Jobbik első vezérszónoka, Balczó Zoltán arról beszélt, hogy a Jobbik akkor tartaná elfogadhatónak az uniós hitelfelvétel támogatását, ha a kormány a korrupció felszámolása érdekében csatlakozna az európai ügyészséghez, az európai támogatásokat pedig a kis- és középvállalkozásokra fókuszálva használnák fel. Ennek hiányában a Jobbik nem támogatja a javaslatot – tette hozzá.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök statisztaként használná a parlamentet újabb színielőadásához. Kijelentette, az uniós mentőcsomagnak akkor van értelme, ha abból a kormány nem a gazdaságokat, hanem a szegényeket támogatja, növeli a béreket és nyugdíjakat, az adókat pedig csökkenti.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a magyar emberek érdekei melletti kiállásnak nevezte az Országgyűlés előtt fekvő határozati javaslatot. Aláhúzta, Magyarország ugyan nincs rászorulva az uniós közös hitelfelvételre, ugyanakkor szolidáris a nehéz helyzetbe került déli államokkal, és elkötelezett az európai gazdaság újbóli növekedési pályára állítása mellett. A kormánypárti politikus igazságosnak nevezte a határozat feltételeit, amelynek elfogadását kérte a Háztól.

Harangozó Tamás, az MSZP vezérszónoka azt mondta, amennyiben a kormány nem alkalmas arra, hogy a jogállamisági feltételeknek megfelelően, korrupciómentesen ossza szét az uniós támogatásokat, akkor azokat közvetlenül kell eljuttatni a magyar vállalatoknak, önkormányzatoknak, civileknek és állampolgároknak. Szólt arról is, szívesen vennék, ha a kabinet az ország határain belül is alkalmazná azt a javaslatban megjelenő elvet, hogy a gazdagabbak ne kapjanak több forrást a szegényeknél.

A szocialista politikus jelezte, a Fidesz saját választóit is elárulja ezzel a javaslatával, ezért annak szavazásán nem vesznek részt.

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője bejelentette, hogy frakciójuk tagjai nem vesznek részt a szavazáson.

Az európai országok évszázadokon keresztül háborúztak egymással, de a nemzetek közötti háború nem hozott boldogságot és felemelkedést – jelentette ki. A kontinens majdnem megroppant a II. világháborúban, de a háború után, Európa romjain született meg az a gondolat, amelyet a DK most véd – tette hozzá. Hangsúlyozta: az Európai Unióban hetven éve béke van.
A DK az egyre hatékonyabb és egyre szorosabban együttműködő EU-ban, az Európai Egyesült Államokban hisz – szögezte le.

Ungár Péter (LMP) pártja véleményét ismertetve kijelentette: az európai status quót megalapozó gazdasági rendszer fenntarthatatlan. Az LMP mindig ellenezte, hogy Magyarország globális pénzügyi körök hitelfüggőségébe kerüljön – tette hozzá. A jogállamisági kritériumokról azt mondta, nem gondolja, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás valóban veszélyeztetné a magyar kormány hatalmát.

Az uniós hitelkonstrukció feltételei homályosak, ezért az LMP ezt nem szeretné támogatni – közölte.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője arról beszélt, hogy „megvédik a magyaroknak járó uniós pénzeket és a magyar demokráciát Orbán Viktortól”. Ha leépítik a jogállamot, akkor a magyar állampolgároktól vesznek el pénzeket – érvelt.

Az előterjesztők nevében zárszót mondó Kövér László (Fidesz) értékelése szerint süketek párbeszéde zajlott ebben a rendkívül fontos kérdésben, amely alapvetően meghatározhatja Magyarország jövőjét.

A házelnök cinikusnak nevezte, hogy a hitelfelvételről szóló uniós javaslat a jövő generációi érdekeire hivatkozik, amikor éppen őket adósítja el harminc évre. Szólt arról is, brüsszeli politikusok politikai hátsó szándékkal támadják a magyar kormányt a korrupció vádjával. „Azért, mert nem vagyunk közülük valók” – fogalmazott.

Az elnöklő Jakab István ezt követően lezárta a javaslat összevont vitáját.

Nyitókép: Kövér László az Országgyűlés elnöke (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)