2024. március 29., péntek

Új járványügyi szabályok a sétaerdei medencében

A vajdasági Közegészségügyi Intézet ajánlásai és a szabadkai válságtörzs döntéseivel összhangban a sétaerdei nyitott medencénél új szabályok léptek életbe, olvasható a Stadion Kommunális Közvállalat honlapján megjelent értesítésben. E szerint a kellő szociális távolság betartása érdekében korlátozzák a látogatók számát. A nagymedencében egyszerre csak 300, az ovális medencében 6, a termálmedencében 9, míg a gyermekmedencében 3 személy tartózkodhat. Emellett a látogatóknak és fürdőzőknek a medencénél be kell tartaniuk az egymás közötti kötelező kétméteres szociális távolságot. Ennek betartását a medence dolgozói is ellenőrzik. A medence bejárata előtt mérik a látogatók testhőmérsékletét. A bevezetett új intézkedéseket és a látogatókra vonatkozó szabályokat a bejáratnál és számos helyen a medence területén kifüggesztik.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A medence a fürdési idényben hétfőnként 12 és 18, keddtől péntekig 6 és 7.30, valamint 11 és 18, míg szombaton és vasárnap 6 és 7.30, valamint 11 és 19 óra között tart nyitva. A felnőtt napi belépőjegyek hétköznap 110, míg hétvégenként 150 dinárba kerülnek, a gyermekek esetében a belépő 50, illetve 100 dinár, a nyugdíjasoknak pedig 50 dinárt kell fizetniük. A 31 belépésre feljogosító bérlet ára 2170 dinár.