2024. április 19., péntek

Megérkezett Hágába Hashim Thaçi

Ügyészségi kihallgatásra Hágába érkezett hétfőn Hashim Thaçi koszovói elnök, aki ellen vádat emelt az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai különleges ügyészség - közölte a Reuters.

A hágai vádhatóság június 24-én emelt vádat Thaçi és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) több egykori másik tagja, köztük Kadri Veseli, a koszovói parlament korábbi elnöke ellen.

Thaçi és Kadri Veseli is tagadta bűnösségét, a koszovói elnök azt is bejelentette: ha a hágai különleges ügyészség megerősíti az ellene felhozott vádakat, azonnal lemond. "Biztosíthatom önöket, az igazságszolgáltatással nem ebből az (elnöki) irodából fogok szembenézni" - fogalmazott június végén Thaçi, aki mindazonáltal úgy vélte: senki nem írhatja át Koszovó történelmét.

Az UCK egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata alapján legalább száz gyilkosságért felelhetnek. Az áldozatok között mások mellett koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek, valamint politikai ellenfeleik is vannak.

A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik. Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett, az ügyészség által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik.