2024. március 29., péntek

Mi várható szeptemberben?

Az oktatási minisztérium több modellt is kidolgoz – Nemzetközi érettségi tíz szerbiai gimnáziumban

Több forgatókönyvet is ki fognak dolgozni a szeptemberi iskolakezdésre vonatkozóan – jelentette be Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter. Még nem tudni, hogy pontosan hogyan fog kinézni az oktatás, mivel a járvány erőssége is nagyban befolyásolja majd az iskolakezdést. Erre vonatkozóan a minisztérium munkatársai több modellt és almodellt fognak kidolgozni a nyár folyamán. Ha a körülmények lehetővé teszik, a diákok a kombinált modell szerint fognak iskolába járni. A középiskolások és az egyetemisták esetében nincs gond, hiszen van elég tanterem, hogy a hallgatók és a diákok felváltva, ciklusonként járjanak be az intézményekbe. Az alsósoknál az a probléma, hogy a törvény értelmében a 12 évnél fiatalabb gyermekek nem maradhatnak otthon egyedül. Már folynak a televíziós órák felvételei, és most már a tanárok otthonában rögzítik azokat.

Tegnap végződött a középiskolába való iratkozás. A tárcavezető kifejtette, hogy elégedett az iratkozással, és a második körben 1380 tanuló jelentkezett. Július végéig minden diák be fog iratkozni. Mint kiemelte, 30 diák sorsa az augusztusi iratkozási körben fog eldőlni, hiszen ők nem nyertek felvételt egyik intézménybe sem. A középiskolai oktatással kapcsolatban újdonságokat jelentett be. Az egyik a nemzetközi érettségi, amely tíz szerbiai gimnáziumot érint, köztük az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnáziumot. Számukra a harmadik és negyedik osztályban kettővel megemelik a maximáliasan kapható osztályzatot, vagyis ezentúl a hetes lesz a legmagasabb jegy. Nyolc városra vonatkozóan új, különleges programot állítanak össze a sportgimnáziumok számára. Természetesen rájuk is vonatkozni fog a nagyérettségi. Olyan sporttal kapcsolatos tantárgyakat tanulhatnak majd, mint az edzés elmélete vagy a sport és egészség. Lehetőségük lesz, hogy a pályaválasztás során később a sportújságírói, valamint a sportorvosi, a tanári vagy az edzői pálya felé orientálódjanak.

Ezenkívül az audiovizuális és a színpadi művészeti szakok is új programmal gazdagodnak. A harmadik program a tehetséggondozó gimnáziumokra vonatkozik, vagyis a társadalomtudományi, történelem és földrajz, kémia és biológia, nyelvi, matematikai és fizikai szakokra.