2024. március 29., péntek

Füstmérgezés végzett a mérnökökkel?

A Viscofan Koteks műbélgyárban kedden keletkezett tűz pontos okait még mindig nem sikerült kideríteniük a tűzvédelmi nyomozóknak – írja a Dnevnik napilap.

A tűzoltás ideje alatt a gyárcsarnok előtt várakozó dolgozók nem is gondolták, hogy kollégáik bennrekedtek (Fotó: Ótos András)

A tűzoltás ideje alatt a gyárcsarnok előtt várakozó dolgozók nem is gondolták, hogy kollégáik bennrekedtek (Fotó: Ótos András)

A tragikus tűzvészben két újvidéki mérnök vesztette életét, Vojislav Nedić (48) és Đorđe Bajić (62). A nem hivatalos értesülések szerin, a balesetet az okozta, hogy eddig tisztázatlan körülmények között a magas hőmérsékletű olaj, ami a termelési folyamat egy szakaszában szárításra, vízelvonásra szolgál, érintkezett a villamos berendezésekkel. Ez robbanáshoz, majd tűzhöz vezetett. Az említett napilap információi szerint először egy erőteljes csattanás hallatszott. Feltételezhetően az olaj robbant be, majd elment az áram az üzemben, és a sűrű fekete füst elárasztotta a gyárat. A munkások ijedten siettek kifelé az épületből, nem tudván, hogy közben két kollégájuk az irodában rekedt. A két mérnök – egyikük munkavédelmi, a  másik pedig villamossági szakember volt – holttestét később itt találták meg, a vezetőségi épület földszintjén. Az irodahelyiség ajtaját állítólag csak elektronikus kártyával lehet kinyitni, az áramkimaradás következtében valószínűleg bennragadtak, és a füsttől megfulladtak.

Vojislav Nedićet pénteken temették el a városi temetőben, Đorđe Bajićot pedig szombaton helyezik örök nyugalomra, családja és barátai körében. A kollegák elmondása szerint kíváló munkatársakat vesztettek el személyükben.

A gyár egyébként már tizenöt éve a Viscofan spanyol cég keretein belül működik, a privatizáció előtt Koteksprodukt néven volt ismert.