2024. április 19., péntek
SZENTTAMÁS

Ötvenegy magyar nyelvű óvodás lesz őszre

Szenttamás község területén befejeződött az iratkozás a napközibe és az óvodákba. Az Öröm Iskoláskor Előtti Intézményben elmondták, a 2020/2021-es tanévre a szülők 398 gyermeket írattak be, ebből 51 óvodás magyar nyelven tanulhat. A csoportok szerinti listákat ma délelőtt az óvodák bejáratánál függesztették ki.

Az iratkozással kapcsolatban az intézmény igazgatója, Biljana Bajić elmondta, az idén első alkalommal történt meg, hogy elektronikus úton íratták be a gyerekeket a szülők, és minden a legnagyobb rendben zajlott.
− Ami az iratkozást illeti, a szülők nagyon jól feltalálták magukat. Mindenesetre, ezzel kapcsolatban egy állandóan hívható telefonszám is a rendelkezésükre állt, ilyen módon is segítettünk az esetleges felmerülő problémák megoldásában. Minden gyermeket sikerült beíratni a kívánt óvodába, de a tanév kezdetéig bizonyára még néhányan jelentkeznek majd, hiszen minden tagozaton és óvodában maradt szabad hely. A napközi folyamatosan működik a nyár folyamán is, jelenleg az egésznapos tartózkodáson 20 olyan gyermek van, akiknek a szülei dolgoznak. Az óvónők számára folyik az online képzés, azaz a felkészülés a következő tanévre – mondta Biljana Bajić.

Egyúttal reményét fejezte ki, hogy őszig rendeződik a járványügyi helyzet, és az óvodák a megszokott ütemben dolgoznak. Ugyanakkor köszönetet mondott a szülőknek az előállt járványügyi helyzet iránti megértésért, hiszen a gyermekeket már a bejárati ajtónál átadják a folyamatosan védőfelszerelést viselő óvónőknek. Minden óvintézkedést szigorúan betartanak, sűrűbben fertőtlenítik a helyiségeket is. Az intézmény igazgatója elmondta azt is, hogy a vásártéri városrészben igény mutatkozott egy újabb napközi nyitására, erre vonatkozóan folyamatban van az adminisztrációs eljárás.

Ami a magyar nyelvű óvodásokat illeti, a szülők az idén is három óvodába írathatták be őket: őszre a Laza Kostić utcában lévő Bambi óvodába 8, a begluki városrészben található Piroska és a farkas óvodába 16, a tuki Barbie óvodába pedig 27 magyar nyelven tanuló óvodás indul.