Sorsdöntő csúcsértekezlete lesz a jövő héten az Európai Uniónak. Nemcsak arról van szó, hogy egyszeri sikertelen próbálkozás után végre döntenie kell a koronavírus okozta gazdasági károk kiküszöbölésére létesített alap, 750 milliárd euró elosztásáról, hanem választ kell adnia az Unió jövőjével kapcsolatos sorsdöntő kérdésekre is. Képes-e az Unió levonni a következtetéseket a járvány okozta bajokból? Képes-e kulcsfontosságú döntéseket hozni, vagy a 27 nemzetállam vétójoga képtelenné teszi az egységes fellépésre? Az Unió a szorosabb egység megteremtése vagy a szétesés felé halad-e?
Az Unió egységét már régóta fenyegeti, hogy nem egy kérdésben az EU egymásnak feszülő két táborra szakad. És – ahogyan Josep Borrell külügyi főképviselő fogalmazott – „Európa egységét veszélyezteti ez a széthúzás”. Az egyik ilyen kérdés a migránsválságból eredt. Az egyik táborba sorakoztak fel azok az országok, amelyek mind keményebben követelték, hogy a többiek vegyék át a hozzájuk érkezett migránsokat, a másik táborba pedig azok, amelyek makacsul elzárkóztak a migránsok európai elosztásának próbálkozásától. És – történelmi furcsaság – a két tábor közös nevezőt talált a Brüsszel-ellenességben.
Még keményebben szemben állt egymással az a két tábor, amelyet az teremtett, hogy az Unió egyik része többet fizet a közös kasszába, mint amennyit onnan az különböző uniós alapok révén visszakap. A másik része viszont többet kap az Uniótól, mint amennyit befizet. Ahogyan a Magyar Narancs hetilap fogalmaz: „szegény és gazdag, tücsök és hangya”. Ez a mechanizmus csak addig működött zavartalanul, amíg nem jött az, hogy szegénynek és gazdagnak egyformán súlyos gondokkal kell megbirkóznia.
Újabban azonban mind kiélezettebben jelentkezik egy még veszélyesebb két táborra szakadás. Az egyikbe tartoznak azok, akik felismerik, hogy Európa csak akkor maradhat nemzetközi tényező a most formálódó új világrendben, ha megindul a szorosabb egység, az Európai Egyesült Államok felé. A másikba pedig azok, akik hallani sem akarnak a szorosabb egységről, „Brüsszel uralmát” máris sokallják. (Ezek közül Nagy-Britannia már ki is lépett, mert nem hajlandó fizetni és nem akarja, hogy a szegényebb országokból érkezők egyenrangú polgárok legyenek náluk.)
Ez az ellentét már addig fajult, hogy az európai sajtóban valóságos szópárbaj folyik. Az egyik hangját a Magyar Hírlapból idéznénk: „Ez az újabb Trianon már nem a nemzetek határait célozza megváltoztatni, hanem az összes határ eltörlésével magukat a nemzetállamokat is meg akarja szüntetni.” A másik táborét pedig a horvát Jutarnji listből: „Az Európai Gazdasági Közösség válasz a válságra, amelybe Európa a II. világháború előtt és után került, másrészt ez a válasz kompromisszum és felemás, mert a helyzet nem érett meg az Európai Egyesült Államokra... Az Európai Unió nem befejezett gazdasági integráció, a politikai integráció be sem indult, tehát az Unió ma is egységes kül- és biztonságpolitika nélkül van, az egységes döntéshozatal lehetősége nélkül, ami miatt elveszíti rugalmasságát és hatékonyságát.”
Most amikor a koronavírus-járvány okozta problémák megoldására létrehozott alap pénzét kell elosztani, akkor mindezek az ellentétek felfokozva és kiélezve jelentkeznek. Elsősorban a gazdagok és szegények közti ellentét, amely újabb elemekkel bővül.
A gazdagok álláspontja nemcsak az ő többlet befizetésük ellen irányul. (Az osztrákok azt mondják: „Kétszer annyit fizetünk, ez számunkra teljesen elfogadhatatlan.”) Ezen túlmenően már az ellen is irányul, hogy közösen vállalják a szegények gondjait is. (Ahogy a pozsonyi Új Szó írja: „A sokszor emlegetett fukar négyek ismét megjelentek a színen, és Sebastian Kurz osztrák kancellár vezetésével olyan alternatívát dolgoztak ki, melyben a pénzügyi segítséghez nincsen szükség közös uniós adósságra.”)
A szegények álláspontja pedig már a néha érezhető magyarellenesség elleni tiltakozással bővül. (A L'Express francia folyóirat már azt írja: „Nem szabad Orbán játékszabályait elfogadni, küzdeni kell az illiberális vírus ellen.”) Orbán Viktor ugyanis joggal teszi szóvá, hogy Magyarországnak annyit kell kapnia, mint a vele azonos népességű és fejlettségű Portugália.
Már a fentiekből is látszik, hogy a jövő heti csúcsértekezleten nemcsak a gazdagok és a szegények ellentéte okoz problémát. Talán még ennél is nagyobb nehézséget támaszt, hogy a csúcsértekezlet elé kerülő javaslat két határozott lépést tesz az Európai Egyesült Államok megteremtése felé. Az egyik az, hogy először történne meg az eddig elképzelhetetlen: a problémák megoldására szétosztandó 750 milliárd eurót az Európai Bizottság közös kölcsönként venné fel. (A 750 milliárd euró akkora összeg, hogy kb. Magyarország két és fél évi egész nemzeti jövedelmével ér fel.) A gazdagok már a visszafizetés terhe ellen tiltakoznak.
Még hevesebb ellenállást vált ki a javaslat másik (még határozottabb) lépése az Európai Egyesült Államok felé. Ez ugyanis azt mondja, hogy a javaslatot a nemzetállamok képviselőiből álló tanács fogadja el (itt van a 27 vétójoggal járó veszély), de az Európai Parlament hagyja jóvá. Az ez elleni érveket a Magyar Hírlap így fogalmazta meg: „A parlamenti többséget alkotó görögdinnye-koalíció… a pénzosztást politikai céljaira fogja használni… A közös adósságot felvállaló államokat még inkább összeköti, még inkább kiteszi az általuk nem befolyásolható akaratnak.”
