2024. április 19., péntek

A párbeszéd visszatért a megfelelő útra

Csütörtökön Brüsszelben folytatódik a Belgrád és a Pristina közötti egyeztetés

Videokonferencián járták körbe a felek a csütörtökön esedékes Belgrád–Pristina-párbeszéd során megvitatandó témákat. Aleksandar Vučić szerb államfő, Avdullah Hoti, Koszovó miniszterelnöke, továbbá Miroslav Lajčák, az Európai Unió Belgrád–Pristina különmegbízottja és Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő vettek részt a két és fél órás megbeszélésen. Az EU képviselői először a koszovói, majd a szerb féllel egyeztettek, ezt követően került sor az együttes beszélgetésre. Aleksandar Vučić Instagram-bejegyzésben adott hangot örömének, hogy a párbeszéd húsz hónap szünetet követően folytatódik.

A tegnapi beszélgetés az első állomása annak a folyamatnak, amelynek célja az átfogó, kötelező erejű, a felek kapcsolatait tartósan rendező megállapodás megkötése, emelte ki Josep Borrell, megismételvén a jól ismert álláspontot, miszerint ez a megállapodás az alapja Szerbia és Koszovó fejlődésének. Húsz hónapot követően a Belgrád és a Pristina közötti párbeszéd visszatért a megfelelő útra, értékelte Miroslav Lajčák, majd hozzátette, hogy sikerült a csütörtökön Brüsszelben megtartandó párbeszéd napirendjén szereplő összes témáról egyeztetni. A felek hozzáállása kiemelkedően konstruktív volt, jegyezte meg a különmegbízott.