2024. április 20., szombat

A szerb kormány újabb támogatása a Szent Száva-templom építésére

A szerb kormány a költségvetési rezervából csaknem 1,7 millió eurót (valamennyivel több mint 200 millió dinár) választ ki a belgrádi Szent Száva-templom építésének a befejezésére, tudta meg a nova.rs hírportál. A Hivatalos Közlönyben július 10-ei keltezéssel jelent meg, hogy a pénzügyi minisztérium átutalja a szóban forgó összeget a Szerb Pravoszláv Egyháznak a munkálatok befejezésére, és az épület berendezésére.

A 021.rs emlékeztet, hogy csupán egy héttel ezelőtt a járvány újbóli elharapózásának kellős közepén a szerb kormány 8,5 millió eurót (1 milliárd dinárt) ítélt meg ugyanerre a célra a költségvetési tartalékból: a fővárosi Vračar városrészben épülő Szent Száva-templomnak. Ez nem az első eset, írja az újvidéki honlap, 2019-ben például a költségvetési rezervából 11 millió eurót utaltak át a pravoszláv egyháznak. Ezenkívül a Szent Száva-templom még mindig részesül a postai bélyegek, küldemények utáni forgalomból.