2024. március 29., péntek

Eredményes együttműködés Magyarkanizsán

Zárult az Oasis projekt

Kistelek és Magyarkanizsa kiegészítő, a természeti erőforrásokon mint a regionális idegenforgalmi rendszer különböző, de egymással összefüggő elemein alapuló turisztikai fejlesztése, azaz az Oasis nevű projekt a végéhez ért, a zárókonferenciáját pénteken tartották meg Magyarkanizsán a gyógyfürdőben. A projekt összértéke 588.017,84 euró volt, amelynek 85%-át az Európai Unió biztosította az IPA-Interreg Magyarország–Szerbia 2014–2020 Határon Átnyúló Program keretében, a partnerek pedig a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a VAT Európai Ügyek Alapja, valamint Magyarkanizsa és Kistelek önkormányzata.

A pénteki konferencián jelen volt Nyilas Mihály tartományi titkár, aki elmondta, hogy a két évig zajló projektet eredményesnek ítéli:

– Sikerült megvalósítani mindazokat a célokat, amelyeket a projekt kezdetén elterveztünk, beleértve az idegenforgalom fejlesztését, ugyanakkor az ifjúsági turizmusnak is lendületet adtunk. Tavaly a projekt részeként valósult meg az a nyári tábor is, amelyben vajdasági középiskolások vettek részt, kiegészülve magyarországi táborlakókkal. A program révén a lehetőségek is bővültek Magyarkanizsán, mert teljesen új sportpálya épülhetett ki, és talán ez azt is eredményezi, hogy nemcsak a gyógyturizmusról ismerik majd a várost, hanem az ifjúsági idegenforgalmi lehetőségekről is – mondta el Nyilas Mihály.

A zárókonferencián Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester szintén örömének adott hangot a sikeres projekt kapcsán, és egy újdonságról is tájékoztatott:

– A magyarkanizsai önkormányzat mint projektpartner a teljes költségvetésből 90 ezer eurót kapott, amelynek 15 százalékát önrészként nekünk kellett hozzátenni, ebből tudtuk a fejlesztéseket megvalósítani. Ebből az összegből egy teljes új sportpályát is kiépítettünk lelátókkal együtt, és felújíthattunk egy régi, már meglévő műfüves pályát. E mellé sikerült egy engedéllyel rendelkező tervet is elkészíteni, amely egy teljes ifjúsági szállás koncepcióját tartalmazza közvetlenül ezen sportpályák tőszomszédságában. Bízom benne, hogy ezáltal a fiatalok előtt újabb lehetőségeket nyithatunk meg – mondta a polgármester.

Molnár Makai Krisztina, a magyarkanizsai önkormányzat munkatársa, aki a projekt lebonyolításában jelentős részt vállalt, hangsúlyozta, hogy örömükre szolgált a partnerekkel való együttműködés, és nagyon várják az újabb projektlehetőségeket.