2024. április 18., csütörtök
SPORTHÍREK

Ötvenöt fertőzés a plovdivi bulin!

LABDARÚGÁS

Öt labdarúgó és félszáz szurkoló kapta el a koronavírust a bolgár kupát megnyerő plovdivi Lokomotiv ünneplésekor. A helyi sajtó beszámolója szerint az együttest 12 ezer rajongója köszöntötte – miután a szófiai CSZKA felett a fővárosi Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban büntetőkkel aratott sikert –, csakhogy közben nem tartották be az egészségügyi előírásokat, így figyelmen kívül hagyták a távolságtartás követelményét, és védőmaszkot sem viseltek, ami tömeges megbetegedéshez vezetett.

OLIMPIA

Beutazási enyhítések?

A japán kormány fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy a jövőre halasztott tokiói olimpiára és paralimpiára utazó sportolók esetében enyhítsen az országba lépés feltételein. A szigetország vezetősége olyan eljárásrendszer kidolgozását tervezi, amely a sportolók és stábtagok beutazását segítené, amennyiben a járvány okozta fenyegetés mellett a tervek szerint megtartják 2021. július 23. és augusztus 8. között az ötkarikás játékokat, valamint augusztus 24. és szeptember 5. között a paralimpiát. Az olimpiára több mint 200 országból mintegy 11 ezer sportoló érkezne a japán fővárosba, ám a szigetországban február óta rendkívül szigorúak a beutazás feltételei a járvány elleni védekezés részeként. Jelenleg 129 ország vagy terület szerepel a tiltólistán. Ugyanakkor néhány közeli ország előtt az üzleti utazások érdekében megnyitotta határait Japán.

A The Japan Times úgy értesült, hogy a japán kormány, a tokiói városvezetőség és a szervezőbizottság képviselői legközelebb szeptemberben egyeztetnek a játékok rendezése kapcsán. A NOB júniusban úgy határozott, hogy „egyszerűsített” olimpiára van szükség a világjárvány elleni védekezés, illetve a gazdaságilag nehéz időszakban fontos pénzügyi stabilitás megtartása érdekében.

TENISZ

Veszített két esélyes

A spanyol Roberto Bautistát az olasz Matteo Berrettini, az orosz Karen Hacsanovot pedig az osztrák Denis Novak győzte le kisebb meglepetésre a kitzbüheli torna 2. napján.

KITZBÜHEL. – A Thiem-torna 2. fordulójában: Berrettini–Bautista 6:4, 6:3, Novak–Hacsanov 6:1, 6:4, Struff–Ruud 6:4, 6:4, Thiem–Rubljov 7:5, 6:4.

BELGRÁD. – A kelet-európai női tornán: Danilović–Vangelova 6:1, 6:4, Piter–Bonić 6:0, 6:0, Dražić–Joksović 6:4, 6:7, 6:3, Husarić–Anil 6:1, 6:2.

ATLÉTIKA

Oroszból fehérorosz?

A fehérorosz atlétikai szövetség (BFLA) adott esetben kész megfontolni vezető orosz atléták arra irányuló kérelmét, hogy állampolgárságot váltva a jövőben Fehéroroszország színeiben versenyezzenek. Vagyim Gyevjatovszkij, a BFLA olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőből lett elnöke nyilatkozott az ügyben annak nyomán, hogy az öt esztendeje felfüggesztett Oroszországot a közeljövőben talán teljesen kizárja tagjai sorából az atlétikai világszövetség (WA), s akkor versenyzői még semleges színekben sem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így olimpián sem. Ez a veszély azért fenyeget, mivel az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) nem fizette be a július elsején lejárt határidőre azt az 5 millió dolláros bírságot, amelyet a világszövetség a VFLA-ra rótt doppingmanipulációban való részvétel miatt.

A WA tanácsa július végén tartandó ülésén határozhat az orosz szövetség s ily módon az orosz atléták sorsáról.

SÍELÉS

Elhunyt az olimpiai bajnok

Szerdán Oslóban, 54 éves korában, hosszú és súlyos betegség után elhunyt Finn Cristian Jagge volt norvég alpesi síző, az 1992-es albertville-i téli olimpia műlesiklószámának bajnoka. Jagge pályafutása során a világkupában hét győzelmet aratott. Visszavonulása után előbb a norvég Telecomban dolgozott, majd egyéni vállalkozóként az emberi erőforrások terén cégek számára a kellő szakemberek felkutatásával és szerződtetésével foglalkozott.