2024. március 29., péntek

Az illegális határátlépő

Az egész ott kezdődött, hogy a bázeli reptéren megszomjaztam. Egy félliteres palack víz öt euróba került. Ilyen rablásban nem akartam részt venni. Amúgy is hat órám volt a következő repülőig, és szét akartam nézni a környéken, akkor miért ne keresnék valami boltot odakint.

Hajnalban indultam Kolozsvárról, az úti cél pedig Split volt, Horvátország, bázeli átszállássál. Szerintem sokan kitalálják, hogy miért. A magyar labdarúgó válogatott mérkőzésére utaztam.

Csak úgy érdekességként, a Kolozsvár–Bázel volt életem legolcsóbb repülőútja, 39 román lejbe került, vagyis körülbelül nyolc euróba.

Kimentem a reptérről, és megnéztem a térképen, merre van a legközelebbi falu. Saint Louis pont szembe volt. Az Euroairport különlegessége, hogy három ország határánál fekszik, innen könnyen megközelíthető Svájc, Franciaország és Németország is, teljes neve Bázel–Mulhouse–Freiburg reptér. Leszálláskor választani kell a francia és svájci kijárat között. Én Svájcba jöttem ki, majd csak aztán jöttem rá, hogy Saint Louis van a legközelebb. Persze busszal bemehettem volna Bázelbe, de ott már voltam ezelőtt két évvel, és kedvem sem volt hozzá. A térkép alapján gyalog is elérhettem a francia faluba. El is indultam. Bal oldalamon a reptér, jobb oldalon szögesdrót és azon túl a falu. Olyan jó húsz percet gyalogoltam, és a telefonom szerint már három kilométert megtettem, de még mindig nem találtam meg a jobboldali kijáratot a falu felé… Kezdett érdekessé válni a dolog, mert a repteret is elhagytam és bal oldalt is szögesdrót határolt. Közben láttam egy jelet, ezen az úton gyalogosan közlekedni tilos, de a GPS mégis erre irányított, így nem aggódtam. Egyszer csak járdát pillantottam meg a bal oldalon, még hozzá jelekkel: arra van a falu. Viszont ez a szögesdróton túl… Hm, valamikor csak vége lesz ennek a lezárásnak, és akkor balra térhetek.

Ebben tévedtem. Kijutottam egy kisebb térre, melynek közepén egy épület állt: Gendarmerie. Hoppá, ezért volt akkor tilos a gyalogos közlekedés! Rossz úton jöttem ennyit… Most már mit csináljak, bátran bekopogtattam a zsandárokhoz. Egy nálam fiatalabb egyenruhás meglepetten nézett rám, majd ajtót nyitott. Németül szólítottam meg:

– Hogy juthatnék innen ki Saint Louisba?

– Micsoda?

– Eltévedtem, Saint Louisba tartok – füllentettem neki. Erre előhívta a kollégáját, és elkezdtek nagyon gyorsan franciául karattyolni. Majd a másik szólított meg, törve a németet.

– Ez itt a határrendőrség, itt nem mehet át. Vissza kell fordulnia, be kell mennie a reptérre, és ott a francia kijáratot választania. Onnan pedig vannak buszok Saint Louisba.

– De hát schengeni övezetben vagyunk, miért nem mehetek itt ki?

– Itt nem mehet ki.

Megköszöntem, majd visszafordultam. Semmi kedvem sem volt három kilométert ugyanazon az úton megtenni. Eszembe jutott, hogy nem is olyan messze egy fahíd alatt mentem el. A hídon pedig pontosan az a gyalogos út vezetett, mely a francia faluba visz. Ez volt az egyetlen hely, ahol nem volt szögesdrót, az utat két meredek domb övezte, ezt kötötte össze a híd. Ott „könnyen” átjuthatnék a francia oldalra, és nem kellene akkorát kerülnöm. Olyan kétszáz méterre volt a határőrállomástól. Csak a dombot kellett megmásznom, majd onnan felkapaszkodnom a fahídra. Sikerült! A szívem a torkomban dobogott, mi lesz, ha elkapnak. Elképzeltem, ahogy a két határőr utánam jön, én már nyújtom is a csuklóm, oké, Kojak, elkapott, most aztán beszipkáztak. Erre viszont kevés esély volt, tornagyakorlatom előtt meggyőződtem róla, sehol sincs térfigyelő kamera. Senki sem látott. A hídról egyenesen a francia járdára kerültem, amely a faluba vezetett, nem kellett kerülnöm. Hozzávetőlegesen két kilométer várt még rám. A falu elég kihalt volt, csak egy kutyát sétáltató marcona alakkal találkoztam. Mosolyogva köszöntem neki, lévén ő az első emberi lény kilométerek óta.

Ha már Franciaországban voltam, és életemben először gyalogosan keltem át egy országból egy másikba (még mindig megrökönyödve gondolok a szögesdrótos francia–svájci határra), akkor ezt már meg kell ünnepelni. Megcsillogtattam szerény francia tudásom is:

– Bonzsúr, mádám! Lö kroásszon, szilvupléé! Lö bágett, szilvupléé!

Szóval élveztem a friss francia péksüteményeket. Fittyet hányva arra, hogy délelőtt tizenegy óra van, jöhetett egy kicsi sör is, persze az is francia, barna abbé. Most már a reptéren várom a spliti járatot, és minden rendben. A visszaúton még lőttem pár fotót a hídról és a meredélyről, amin felkapaszkodtam.

Csak akkor oszd meg ezt a történetet, ha nincsenek svájci vagy francia határőr ismerőseid.

Bázel, 2019. október 10.