2024. március 29., péntek

Hogyan működik az okostükör?

Véget ért a VM4K informatikatábora

Pénteken véget ért a Programozás, építés – 3D és miegymás elnevezésű informatikatábor, amelynek a szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ adott otthont. A tábor a 12–16 éves korosztályt célozta meg, és a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét két csoportban folyt a munka. Vörös Csaba informatikatanár vezetésével a résztvevők új ismereteket sajátítottak el, megismerkedhettek a Python programozás alapjaival, online játékot és digitális rajzot készítettek. Azt is megtudhatták, hogy miként működik egy okostükör, vagy hogyan lehet gondolattérképet, illetve chatbotot készíteni.

Maszkban folyt az oktatás (Fotó: Gergely Árpád)

Maszkban folyt az oktatás (Fotó: Gergely Árpád)

– Úgy vettem észre, hogy a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Izgalommal és elszántsággal csináltuk végig ezt az öt napot. Sok mindennel szerettünk volna foglalkozni, és ezt maradéktalanul teljesítettük is. Céljaink között volt a 3D-s rajzolás és a Python programozás alapjainak megismerése. A hét végére sikerült egy kis mikroelektronikával foglalkoznunk. A résztvevők megismerkedhettek az okostükörrel, valamint egy Raspberry PI eszközt is bemutattam nekik – tudtuk meg Vörös Csabától.

A tábor utolsó napján a résztvevők egy-egy emléklapot kaptak.

A járványügyi intézkedések miatt a jövő heti TOP 10 kamasztábort az online térben tartják meg.