2024. április 19., péntek

Kik a törvénysértő huligánok és rendőrök?

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga követeli a Belügyminisztériumtól, hogy a lehető legrövidebb idő alatt hozza nyilvánosságra azoknak a huligánoknak a nevét, akik a szerda esti, újvidéki zavargások során megkövezték a városházát! – Úgy véljük, hogy ezt nem teszik meg, akkor a rendőrségnek meg kell magyaráznia azt, hogy miért tartják titokban a neveket. Egyértelmű, hogyha az illetékesek nem tudják a huligánok nevét, akkor munkavégzés-képtelennek tekinthetjük őket, ugyanakkor, ha tudják a neveiket, és mégis hallgatnak, akkor bűnrészeseknek minősíthetők. A liga ugyancsak követeli, hogy a nyilvánosság előtt tegyék ismertté a Belgrádban rongáló és polgárokat megtámadó huligánok nevét! – közölték a ligából. Közleményük végén kitérnek arra is, hogy követelik azoknak a rendőröknek a neveit is, akik részt vettek a belgrádi polgárok megverésében! – Mindazoknak, akik a szabályok ellen vétettek, felelniük kell! Amennyiben az illetékesek hallgatni fognak minderről, megteremtődnek a feltételek a helyzet további komplikálódásához, holott társadalmunk már most is nagyon súlyos helyzetben van. Jóérzésű polgáraink ezt semmiképp sem szeretnék – figyelmeztetnek a pártból.