2024. március 28., csütörtök

Hamarosan kun tábor

A bácsfeketehegyi művelődési egyesület gazdag programmal készül a nyár hátralévő részére

 A Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület tartalmasan kezdte a nyarat, és ha a járványhelyzet engedi, akkor a folytatás is hasonló lesz.

Kézműves-foglalkozás a tavalyi nagykunsági alkotótáborban (Lakatos János felvétele)

Kézműves-foglalkozás a tavalyi nagykunsági alkotótáborban (Lakatos János felvétele)

Június során két nagyobb rendezvényt is tartott az egyesület, az egyik a gyerekeknek, a másik a fiataloknak szólt. A gyerekek számára évadzáró találkozást szerveztek, amelyen meggymag párnát készítettek, és megnéztek egy színházi előadást. A fiataloknak a fiatalokból álló Akusztik együttes tartott bemutatkozó koncertet, valamint kiállítás nyílt három helyi, középiskolás festőlány alkotásaiból. A fiataloknak tartott műsor keretében lezárultak a 235 év öröksége című pályázatok, és megtörtént a díjkiosztó is. Ez volt júniusban, és most már javában készülnek a hagyományos kun táborra – számolt be lapunknak Hajvert Lódi Andrea, az egyesület elnöke.

– A mostani lesz a XXV. Nagykunsági Alkotótábor, amelyre augusztus 3-a és 7-e között kerül sor. Ez egy hagyományőrző kézművestábor, és idén is megtartjuk azokat a kézműves-foglalkozásokat, amelyek a tábor alapját képezik. Lesz kun hímzés, szövés, agyagozás és gyöngyözés. Oktatunk népi éneket is, illetve lesz sok olyan tartalom, amelyek korábban nem voltak. Szeretnénk élményszerűvé tenni ezt a tábort, mivel ez lesz a 25., és a gyerekek különösen ki vannak éhezve az élményekre. Emiatt lesznek például játékos történelmi és helyismereti vetélkedők. Meghívtunk két történészt, akik élményszerű előadást fognak tartani a kunok bejöveteléről és a kunok életéről. Láthatnak a gyerekek eredeti kun népviseletet, és ellátogatnak hozzánk Csantavérről a solymászok. Lesz íjászbemutató is, valamint felállítunk egy jurtát – számolt be az elnök, majd hozzáfűzte, hogy a járványügyi helyzet jelenlegi állása szerint 50 fős lesz a tábor, noha a tevékenységek nagy része a szabadban fog zajlani. A jelentkezéshez szükséges adatok az egyesület Facebook-oldalán találhatók meg.

Helyi festőlányok kiállításának a megnyitója (Lakatos János felvétele)

Helyi festőlányok kiállításának a megnyitója (Lakatos János felvétele)

Július további részében folytatódni fognak a Soma színtársulat és az Akusztik együttes próbái, emellett tart a tánciskola is. Ez utóbbi egy különleges helyi dolog, amelyen az általános iskola végzős fiataljai társas táncokat tanulnak. A tánciskolának augusztus 15-én lesz a nagy vizsgája – számolt be Hajvert Lódi, majd arról is szólt, hogy augusztusra is számos dolgot terveznek.

– A festőlányok számára fogunk tartani egy néhány napos festőműhelyt, valamint augusztusban szeretnénk újraindítani a gyermekszakcsoportok munkáját. Nagyon fontos lenne a kunsági néptáncok elsajátítása, mert őszre tervezzük az új táncok bemutatóját, illetve szeptember második hétvégéjén tartjuk meg a szüreti felvonulást és egy gazdag művelődési programot – számolt be az elnök.

Az egyesület nagyon sokat pályázik, hogy biztosítani tudja sokrétű tevékenységeit és programjait. Az idén ők is megérezték a szigorításokat, de újragondolva sikerült megvalósítani az alapvető tevékenységeiket – mondta el Hajvert Lódi, majd hozzáfűzte, hogy egyesületüket támogatja a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alap, Kishegyes község önkormányzata, a tartományi oktatási titkárság, a tartományi kisebbségi titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács.