2024. április 20., szombat
NBA

Megérkeztek az első csapatok

Befutottak az orlandói Disney Worldbe az első gárdák, amelyek részt vesznek az NBA július 30-án rajtoló szezonzárásán. A liga hivatalos portáljának összeállítása szerint a Washington, a „hazai” Orlando, a Phoenix, a Utah és a Denver játékosai érkeztek meg először a floridai létesítményekbe, hogy elfoglalják helyüket a buborékban. A tervek szerint a hét végéig mind a 22 részt vevő csapat megérkezik Disney Worldbe.

A Denvernél nem volt ott társai között Nikola Jokić. A Denver Post tájékoztatása szerint a szerb otthon már negatív koronavírustesztet produkált, de a szigorú feltételek miatt nem tudta idejében megoldani az utazást a tengerentúlra, így később fog beköltözni a buborékba, hogy csatlakozzon csapatához.

Jokićéknál egyébként megnevezték Artūras Karnišovas utódját, az új Nuggets-vezérigazgató Calvin Booth, aki eddig a litván helyetteseként dolgozott.

Gasol Barcelonában?

Spanyol sajtóértesülések szerint kétéves szerződésről tárgyal Pau Gasol és a Barcelona csapata. A vezető rádiónak számító Cadena SER tájékoztatása közli, a Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu meg akarja szerezni a 40 éves klasszist, aki a város szülötteként első profi éveit is a katalán csapatnál töltötte, mielőtt másfél évtizedes NBA-karriert alakított ki, és két bajnoki gyűrűt szerzett a tengerentúlon. Az elmúlt hetekben arról pletykáltak, Gasol akár az orlandói NBA-zárótornán is szerepet kaphat az egyik, járvány miatt meggyengült gárdánál, ám a spanyol hírek szerint a „hazai” folytatásra van reális lehetőség, ahogy arról maga a főszereplő is beszélt nemrég. Ha valóban kétéves szerződést kötnek a felek, a veterán az elhalasztott tokiói olimpia után is aktív marad még.