2024. április 19., péntek

A magyar szállítóvállalatok érdekét sértő csomag

Deli Andor: Az Európai Unió cserben hagyta a fuvarozókat

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön elfogadta, és ezzel a kihirdetésüket követően nem sokkal érvénybe lépnek az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályok – közölte az uniós parlament csütörtökön.

A mobilitási csomag néven ismert új szabályozás számos rendelkezése kedvezőtlenül érinti a kelet-közép-európai, így a magyar szállítóvállalatokat is.

Deli Andor fideszes EP-képviselő az MTI-nek nyilatkozva a mobilitási csomag elfogadását rövidlátó és észszerűtlen döntésnek nevezte.

„A nyugati tagállamok kezdetektől fogva az általuk már alkalmazott piacvédő intézkedéseket kívánták uniós jogszabályi szintre emelni, a közép- és kelet-európai versenytársak visszaszorítására” – fogalmazott.

A koronavírus-járvány megmutatta Európa sebezhetőségét. A mobilitási csomag pedig még tovább fogja növelni a kiszolgáltatottságot annak ellenére, hogy a válság rámutatott az uniós közúti fuvarozók fontos szerepére az ellátási láncban – emelte ki.

„Sajnos egyesek sosem tanulnak a hibáikból, a mai szavazás ennek az ékes bizonyítéka” – tette hozzá a néppárti képviselő, aki szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „A mobilitási csomagot támogató tagállamok szem elől tévesztik, hogy az elfogadott jogszabályok nemcsak a közép- és kelet-európai tagállamok fuvarozóit hozzák hátrányos helyzetbe, de az egész belső piacot gyengítik, és veszélyeztetik az európai áruszállítás akadálymentes működését. Az elfogadott javaslatok bürokratikus többletterhet fognak jelenteni, kiváltképpen a kis- és középvállalkozások számára, ami a versenyképességük csökkenéséhez és ezáltal a harmadik országbeli fuvarozók térnyeréséhez fog vezetni.”

„Hiába tettünk meg mindent az elmúlt három évben, az észérvek süket fülekre találtak” – fogalmazott Deli Andor, aki kezdettől fogva aktívan küzdött az Európai Parlamentben azért, hogy a magyar álláspont érvényesüljön a csomagban.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az uniós parlament közlekedési szakbizottságának alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a szabályzat elfogadásával mesterséges törésvonal jött létre az unió egységes belső piacán. Teljesíthetetlen adminisztratív terhek és a klímacéloknak teljesen ellentmondó szabályozás lép érvénybe.

„A sofőrök szociális helyzetét és munkakörülményeit rendezni kell, de nem olyan módon, hogy protekcionista intézkedéssekkel kiszorulnak a fuvarozási piacról” – fogalmazott az EP-képviselő, aki szintén a csomag elfogadása ellen szavazott.

A csomagnak számos olyan rendelkezése van, amely többletköltségeket ró a kelet-közép-európai szállítóvállalatokra. Így például – amint trans.info írja – ha a szállító csak cross-trade típusú fuvarokat végez, mindezt kabotázzsal kiegészítve, akkor azzal kell számolnia, hogy a napi munkaerőköltségei akár 75 000 forinttal megnőhetnek, mert ki kell fizetnie ugyanazt a fizetést, amit a nyugati járművezetők kapnak, a javadalmazás összes járulékával együtt. Ezenfelül még átalánydíjakat és napidíjakat is fizetnie kell, amiket a hazai előírások követelnek meg a szolgálati utakkal kapcsolatban. Szintén többletköltséget jelentenek azok az elvileg a sofőr érdekét szolgáló új szabályok, hogy ezentúl tiltott lesz a vezetőfülkében tölteni a kötelezően előírt heti rendes pihenőidőt, azaz a munkáltatónak gondoskodnia kell a megfelelő szállásról a pihenéshez. Azt is előírják, hogy a gépjárműveknek legalább nyolchetente vissza kell térniük a cég központi telephelyére, tehát huzamosabb ideig nem tartózkodhatnak külföldön.

„Az Európai Parlament szabad utat adott szerdán a protekcionizmusnak, miután elfogadta az európai fuvarozói ágazat hosszú távú szabályait meghatározó I. mobilitási csomagot, amelynek egyes rendelkezései nemcsak a belső piaci alapszabadságokkal, de a klímasemlegesség célkitűzését rögzítő Európai Zöld Megállapodással is ellentétesek” – írta a döntés kapcsán Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön a Facebookon. Szerinte sajnálatos módon, az Európai Parlament döntését követően, többségi szavazással várhatóan az Európai Unió Tanácsa is zöld utat fog adni a belső piacot torzító új szabályoknak.