2024. március 28., csütörtök

Vučić: Megvédjük a békét és a biztonságot

A szerbiai államfő szerint „még Horthy fasiszta csapatai sem rongálták meg az újvidéki városházát 1941-ben”

A szerb állam megvédi az ország békéjét és biztonságát – üzente Franciaországba történő repülőútja során Aleksandar Vučić államfő a szerda esti belgrádi és újvidéki zavargásokra reagálva. Vučić Párizsba tartott, ahol Emmanuel Macron francia elnök fogadja.

A szerb államfő Instagram profilján döbbenetét fejezte ki a történtek miatt, és arra kérte a polgárokat, hogy ne lépjenek fel önállóan a huligán, erőszakos bűnöző bandák ellen, mert az állami szervek erre készen állnak. Azt is közölte, hogy sokkolták az újvidéki események, amikor a tüntetők a városházát is megrongálták. Mint mondta, „még Horthy fasiszta csapatai sem rongálták meg ezt az épületet 1941-ben” – jelenti a B92.

Arra kérem az embereinket Belgrádban és Újvidéken és minden más településen, hogy ne tűzzenek össze az erőszakos polgárokkal, azt majd megteszi az állam –, majd hozzátette, hogy Szerbia meg fogja őrizni a békét, nem adja meg magát.

Ide kapcsolódó hír, hogy a szerda esti tüntetések egyik újvidéki szónokát, Miran Pogačart (a Tető a fejünk felett csoport tagja) még az esti órákban előállította a rendőrség, ahol 48 órás fogvatartást rendeltek el ellene.

A 021.rs értesülése szerint ma, csütörtök este 18 órakor a Szabadság téren még egy tiltakozó megmozdulást terveznek a polgárok a jelenlegi hatalom és a kijárási tilalom bevezetése ellen. A bejelentés szerint a tüntetők követelni fogják Vladimir Rebićnek, a rendőrség igazgatójának, Nebojša Stefanović belügyminiszternek, Miloš Vučevićnek, Újvidék polgármesterének és Aleksandar Vučić szerbiai államfőnek a lemondását. Ugyancsak követelik majd a válságtörzs feloszlatását, és azt is, hogy az egyháznak szánt pénzt irányítsák az egészségügybe, valamint, hogy biztosítsák a munkahelyet mindazoknak, akik a pandémia idején maradtak munka és megélhetés nélkül.