2024. április 19., péntek

Pénteken is lehet beiratkozni

Közzétették a szabad férőhelyeket a középiskolai szakokon

Az első körben felvételt nyert diákok csütörtökön és pénteken iratkozhatnak a középiskolákba. Újdonságnak számít, hogy a szülők az idén először az eKözigazgatás/eUprava portálon is be tudják íratni gyermekeiket. Erre a járványügyi intézkedések miatt volt szükség. A beiratkozás 8–15 óráig tart. Természetesen személyesen is el lehetett menni a gimnáziumokba és szakközépiskolákba, de mindez nem volt kötelező.

Ebben az esetben a tanulónak, a szülőnek vagy a gyámnak a jelentkezési lap mellett az általános iskola elvégzéséről szóló bizonylatot, valamint a letett záróvizsgáról szóló igazolást is magukkal kellett hozniuk. Azok a diákok, akik valamilyen oknál fogva az első körben nem nyertek felvételt egyik középiskolai szakra sem, pályázhatnak a fennmaradó férőhelyekre. Nekik tegnap kellett kitölteniük a kívánságlistákat. Legkésőbb szombaton (július 11-e) éjfélig közzéteszik a második kör eredményeit. A második körben felvételt nyert tanulók hétfőn, július 13-án tudnak majd beiratkozni – áll az oktatásügyi minisztérium közleményében. Az alábbiakban áttekintjük, hogy mely vajdasági szakközépiskolákban és gimnáziumokban maradtak szabad férőhelyek a második körben iratkozók számára.

Az első iratkozási kör adatait tekintve elmondható, hogy az idén is nagyon népszerű az adai Műszaki Iskola a diákok körében. A fémmegmunkálógép-kezelő (CNC-szak) és számítógépes vezérlés technikusa (CNC-technikus) szakokon minden hely betelt. A számítógépek elektrotechnikusa négyéves szakon 8, a mechatronikai technikusi szakon pedig 10 férőhely várja a jelentkezőket. Az általános építőipari munkák kivitelezője nevű hároméves szakon 21-en iratkozhatnak be a második körben.

A magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban az autószerelő, valamint a fűtés- és hűtéstechnikai hálózatszerelő hároméves szakok voltak a legközkedveltebbek. Mindkét osztály teljes létszámban kezdheti meg a következő tanévet. A számítógépes szerkesztő gépésztechnikusi szakon még 6, a mezőgazdasági technikusi szakon pedig 16 szabad férőhely maradt.

A törökkanizsai Dositej Obradović Gimnázium és Szakközépiskolában igen népszerű volt a gépjárművezetői szak, hiszen csak két férőhelyet nem töltöttek be. A szakácsszakra 9, a cukrászszakra pedig 3 diák iratkozhat be a második körben.

A Zentai Gimnáziumba is sokan jelentkeztek, hiszen az általános szakon 7, a társadalmi-nyelvi szakon mindössze 5 férőhely maradt. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium számítástechnikai-informatikai szakán minden hely megtelt. A matematikai és a képzőművészeti szakokra is igen sokan jelentkeztek, de mindkét osztály 4–4 szabad férőhelyet tudhat magáénak. A Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában nagy népszerűségnek örvendett a pénzforgalmi ügyintéző szak, hiszen az első kör után csak egyetlen egy férőhely maradt. A banki és biztosítási ügyintéző szakon még 11 szabad férőhelyre tudnak pályázni. Az Egészségügyi Középiskola egészségügyi nővér-technikusi szaka mindig is népszerű volt a diákok körében, és ez az idén sem volt másképp, hiszen 3 szabad férőhely maradt. A nőgyógyászati-szülészeti nővér szakra a második körben 14 diák tud beiratkozni.

A csókai Vegyészeti-élelmiszeripari Középiskolában három magyar tannyelvű szakra lehet jelentkezni. A vegyészeti laboráns szakon 26, a hároméves pék szakon 5, továbbá a hároméves hentes szakon pedig 11 férőhely várja a diákokat.

A Nagybecskereki Gimnázium általános szakán igen sok szabad férőhely maradt. A második körben 21 diák jelentkezhet. A Jovan Trajković Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola szakács szakán 16 jelentkezőt várnak. Az Egészségügyi Középiskola egészségügyi nővér-technikusi szaka majdnem teljesen megtelt, csak két férőhely maradt. A Nikola Tesla Villamossági és Építészeti Iskola információs technológiai elektrotechnikusi szakán még 11-en tudnak beiratkozni.

A topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola általános szakára sokan jelentkeztek, és csak 4 férőhely maradt. Az idén elindított idegenforgalmi és szállodaipari technikusi szakon is még van 12 férőhely. A Mezőgazdasági Iskolában az állategészségügyi technikusi szak is igen népszerű, mert 4 férőhelyet nem töltöttek be. A pék és a mezőgazdasági munkagépkezelő-szerelő szakok is majdnem teljesen megteltek, hiszen mindkettőn 1-1 diák tud beiratkozni a második körben. Az élelmiszer-ipari technikusi szakon 11, a mezőgazdasági technikusi szakon pedig 12 férőhely maradt. A Sinkovics József Műszaki Szakközépiskolában a gépjárműtechnikus szakon 19, a számítógép-elektrotechnikus szakon 12 szabad férőhelyre lehet jelentkezni. A falfelület-dekoratőr szakon 12, a csempéző-padlórakó-kályhás szakon 10 férőhely vár a tanulókra.

A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium természettudományi-matematikai szakán 16, a társadalmi-nyelvi szakán pedig 13 férőhelyet nem töltöttek be. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban a sporttagozat volt a legnépszerűbb. Az angol nyelvi szakra is sokan jelentkeztek, és csak 2 szabad férőhely maradt. A német nyelvi szakon 5 férőhelyet nem töltöttek be. A Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola közgazdasági technikusi szakát az idén sokan választották, hiszen mindössze 3 férőhely nem talált gazdára. Az intézményben a turisztikai technikusi és a szakács szak teljesen megtelt. A megszokottnál kevesebben iratkoztak a pincér szakra, hiszen 12 szabad férőhely maradt. Az Egészségügyi Középiskola egészségügyi nővér-technikus szakán mind a harminc férőhely gazdára talált. A fogászati asszisztens szakra még be lehet iratkozni a második körben, mivel 11 szabad férőhely várja a diákokat. A Politechnikai Iskolában az építésztechnikusi szakon 14 férőhelyre lehet pályázni a második körben. A hároméves képzések közül a csempéző-padlórakó-kályhás szakon 7, valamint a falfelület-dekoratőr szakon 6 férőhelyet lehet még betölteni. A Vegyészeti-Technológiai Iskola cukrász szaka az idén is népszerű volt, még 10 férőhely maradt. A ruhamodellező technikusi szakra 15-en és az élelmiszeripari technikus szakra 21-en tudnak majd beiratkozni a következő körben. Az Ivan Sarić Műszaki Iskolában megtelt a számítógépes vezérlésű (CNC) gépek technikusa, az információs technológiák elektrotechnikusa és a közúti közlekedési technikusi szak. A mechatronikai technikusi szakon 16, a elektrotechnikusi szakon 10 férőhely maradt. A lakatosok és hegesztők hároméves szakra 15 pályázó adhatja át jelentkezését a második körben.

A zombori Veljko Petrović Gimnázium általános szakára 25 diák tud beiratkozni a második körben. A Dr. Ripp Rózsa Egészségügyi Középiskola gyógyszerész technikusi szakán 18 szabad férőhely maradt. A Műszaki Középiskola hároméves villanyszerelő szakán 26 férőhelyet nem töltöttek be.

Az Óbecsei Gimnázium általános szakán 7 férőhely maradt. A Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskolában a cukrász szak teljesen megtelt. A pénzügyi adminisztrátor szakon mindössze 2 férőhelyet nem töltöttek be A hároméves képzések közül a kereskedő szakon 11 férőhely várja gazdáját. A Műszaki Iskolában a fodrász szakon 16 férőhely maradt. A gépjárművezetői szak igen népszerű volt, hiszen mindössze egy férőhelyet nem töltöttek be.

Az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium általános szakán 13 férőhely maradt üresen. Az Április 7-e Egészségügyi Középiskola egészségügyi nővér-technikusi szaka is igen népszerű volt, és 10 férőhelyre lehet pályázni a második körben. A futaki Mezőgazdasági Középiskola és Kollégium mezőgazdasági technikusi szakán 26 férőhely várja a jelentkezőket. A Mihajlo Pupin Elektrotechnikai Középiskola médiavillamossági technikusi szakán 19 férőhelyre nem iratkoztak be. A Bogdan Šuput Művészeti Középiskola grafikai design technikusi osztálya még 15 jelentkezőt vár.

A temerini Lukijan Mušicki Középiskolában 18 jövendőbeli tűzvédelmi technikust várnak a második körben. A gépjárműszerelői szakon 12, a lakatos-hegesztő szakon pedig még 11 diák számára van férőhely.