2024. március 29., péntek

Panić: Sok koronavírus-gyanús pácienst tesztelés helyett hazaküldenek

Rade Panić, az orvosi és gyógyszerészeti szakszervezet elnöke a Vreme hetilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy sok pácienst, akik a COVID-19-cel való fertőzés klinikai tüneteivel jelentkeznek a kijelölt rendelőkben, egyszerűen hazaküldik otthoni gyógyulásra és karanténba, a kontaktszemélyek tesztelése pedig szinte nincs is.

Dr. Kon azt mondta, hogy 260.000 teszt áll rendelkezésünkre. Ugyanúgy, mint ahogy volt a raktárakban is elegendő védőfelszerelés. Ez nem jelent semmit. Tesztekre és védőfelszerelésre a terepen, az egészségházakban és a kórházakban van szükség, nem a raktárakban – mutatott rá Panić.

Felhívta a figyelmet továbbá arra a hiányosságra is, hogy a járványtani helyzet szükségessé teszi az egészségügyi dolgozók tervszerű tesztelését, de ez ugyancsak elmarad, jobb esetben elégtelen.

Szavai szerint Belgrád igenis gócpont, de a helyzet az ország más részeiben drámaibb méreteket öltött. 

Hiszem, hogy a COVID-teszteléseket Belgrád javára végzik, mert amíg Belgrádban megőrzik a békét, addig az egész ország békés – szögezte le Panić, majd hozzáfűzte, szerinte a válságtörzs szakmabeli tagjait szándékosan tévesztették meg azzal, hogy nem ismertették velük a pontos információkat, vagyis szándékosan áldozták fel őket a hatalomtartók politikai céljai érdekében.