2024. április 19., péntek

Nyár a Kátai-tanyán

A rendkívüli állapot után ismét vannak táborok a kishegyesi tanyán – Európában elsőként szerveznek kendama tábort

A kishegyesi Kátai-tanyán tavasztól őszig gyermekzsivaj tölti be a teret, hiszen a természetes környezetben lévő helyszínen tábor tábort követ. A rendkívüli állapot és a járványveszély azonban a Kátai-tanya programjaiba is beleszólt. Kátai Annamária, a táborok koordinátora arról számolt be lapunknak, hogy a kényszerű szünet után most ismét tartanak táborokat.

– Tavaszi csoportjaink lemondták az időpontokat a rendkívüli állapot miatt, illetve áttettük őket őszre. Igazából, abban az időszakban nem voltak vendégeink, de a rendkívüli helyzet lezárását követően kezdtek jönni azok a csoportok, amelyek áprilisban vagy májusban lettek volna. Ez azt jelenti, hogy már pár csoportunk volt, és most tartjuk az első saját táborunkat – mondta el a koordinátor, majd hozzáfűzte, hogy a csoportok nagy része csak átrakatta az időpontját, de az is előfordult, hogy teljesen lemondták.

MI AZ A KENDAMA?

Az idén két saját tábort szervez Kátai-tanya, melyek közül az első a héten zajlik. A gyerekek a mostani táborban három foglalkozás közül választhattak, tudtuk meg Kátaitól.

– A gyerekek jelentkezhettek a kézműves táborba, a kendama táborba és az angol táborba, illetve a három az egyben táborba, ahol mindhárom foglalkozásban kipróbálhatják magukat. Kendama tábor első alkalommal van nálunk, amiről azt kell tudni, hogy ez egy japán fa játék, ami a kézügyességet és a logikai gondolkodást fejleszti. A zentai Mihájlovits Michaela tanítja, ő volt Vajdaságban az első, aki elkezdett kendamázni. Az is érdekes információ, hogy Európában ez az első kendama tábor – mondta el a koordinátor, majd arról is szólt, hogy a COVID-19 miatt csökkentet létszámmal tartják a tábort. A szokásostól eltérően csak 60 gyerek vesz részt, és különösen odafigyelnek a higiéniai előírások betartására. Emellett igyekeznek főként szabadtéri programokat szervezni a gyerekeknek.

ZÖLD TÁBOR, KUKTA TÁBOR, JÓGATÁBOR

A Kátai-tanya második saját táborára július 20-a és 25-e között kerül sor. Ezenbelül lesz zöld tábor, kukta tábor, amit ugyancsak első alkalommal szerveznek meg, és gyermekjóga tábor. Emellett itt is lesz három az egyben tábor, amelyen a gyerekek mindhárom foglalkozást kipróbálhatják. Jelentkezni mindaddig lehet, míg be nem telik a létszám, a táborokra általános iskolás gyerekeket várnak. Jelentkezni a 024/4731-222-es telefonszámon, valamint katai.farm honlapon és tanya Facebook-oldalán lehet.

A saját táborok mellett természetesen lesznek külső szervezésben zajló táborok is a tanyán. Lesz pl. felnőtt jóga tábor, angol tábor, Szép szó tábor és egy néptánc tábor, tudtuk meg Kátai Annmáriától.