2024. március 28., csütörtök

Teljesültek a hallgatók követelései

A belgrádi kollégistáknak a hétvégén szálláshelyükre viszik az ételt

Mladen Šarčević oktatási miniszter bejelentette, hogy teljesítik a belgrádi kollégiumokban lakó egyetemisták kéréseit. Mint elmondta, lehetőséget adtak a hallgatóknak, hogy több vizsgaidőszakban vizsgázhassanak, valamint azt is lehetővé tették számukra, hogy a nyár folyamán egészen addig a kollégiumban maradhassanak, ameddig kötelezettségeik vannak az egyetemi karokon. Az étkezés és a kollégiumi szállás ára kedvezményes lesz, ahogyan a hallgatók kérték – áll az oktatásügyi minisztérium közleményében.

Azokat az egyetemistákat, akiknek pozitív a koronavírustesztjük, a Stevan Čolović egyetemista kollégiumban szállásolták el, azokat pedig, akiknek súlyosabbak a tünetei, egészségügyi intézményekbe szállították. A kollégiumokban lakó egyetemisták azt is kérték, hogy ne kelljen igazolást vinniük az egyetemi karokról a menzákra, és az új döntés értelmében erre nem lesz szükségük.

A tárcavezető kiemelte, a KONUS-szal folytatott megbeszélés értelmében lesz még egy vizsgaidőszak augusztusban.

Mladen Šarčević azt is bejelentette, hogy a hétvégén a belgrádi kollégistáknak a szálláshelyükre fogják vinni az ételt azokban a kollégiumokban, amelyeknek nincs saját konyhájuk. Ezek a Slobodan Penezić, a Košutnjak, a Vera Blagojević I. és II., a Mika Mitrović, valamint a Patrice Lubumba kollégium egyes részei. Belgrádban működni fog az Április 4-e, a Studentski grad, az I. Sándor király, a Zemun, a Karaburma, a Patrice Lubumba és a Rifat Burdžević menza – olvasható az oktatási minisztérium közleményében.